A Dunántúli Napló év elején foglalkozott egy cikkben a városszerte megtalálható illegális hulladéklerakók problematikájával. Akkor érdeklődéssel olvastam az írást, miután én is minden alkalommal megrökönyödve tapasztalom, hogy a szelektív gyűjtőszigetek mellett mekkora szeméthalmok keletkeznek, egyik napról a másikra. Akkor azt nyilatkozták az illetékesek, hogy a problémás helyekre minden munkanap, azaz hetente öt alkalommal jár a kukásautó. Aminek azt hiszem, elegendőnek is kellene lennie.
Köztudott, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg szünetel a lomtalanítás. Ugyanakkor sokan most, hogy jobban ráértek, miután több időt töltöttek otthon, belekezdtek az otthoni rendrakásba, a feleslegessé vált dolgok szanálásába. Meg lehet nézni az eredményt, például a Bálicsi úti gyűjtőszigetnél. Ahol halomban áll a kukák mellé kitett lom és egyéb hulladék, miután a gyűjtőedények rendszeresen tömve vannak. A járvány előtti időszakban se volt ez másképp, ami szerintem egyértelműen azt mutatja, hogy valamin változtatni kellene. Vagy a szállítás gyakoriságát kellene tovább sűríteni, ha pedig erre nincs lehetőség, akkor még több gyűjtőszigetet kellene kialakítani a városrészben.
Nem tudom mi a megoldás, a hozzáértőknek kellene végre kitalálni.
Mindezek mellett ajánlom a figyelmükbe a Magaslati úton, annak is a Tettyéhez közelebbi részén, közvetlenül az út melletti területet: vélhetően lakásfelújítás során keletkezett a hulladék, amit egyszerűen odatett valaki, az út szélére, a bokros területre. Vécécsésze, és minden egyéb éktelenkedik ott.
Amikor ezt valaki odahordja, az nem szúr szemet senkinek? Mindez büntetés nélkül megúszható? Meddig kell vajon még ebben „gyönyörködni” a városnak az egyik legszebb kirándulóhelye közelében?
Név és cím a szerkesztőségben
Képünk illusztráció.