Éppen csak befordultunk a 6-os számú főútról az Á/1 volt tüzérlaktanya melletti földútra, máris átéreztük, miért panaszkodott annyi olvasónk. Az út mellett minden tele volt illegálisan odahordott hulladékkal, balra egy kibelezett tévékészülék bámult üresen az égre, jobbra több kupacban álltak az összetöredezett csempék. Volt ott gumiabroncs, számítógép-alaplap, kommunális hulladék, ágybetét – mindez egy nagyjából húsz méteres sávon. A földúton beljebb már nem is mentünk, de így is láttuk, hogy távolabb sem lehet jobb a helyzet.
– A Dobogó dűlő és Á/1 volt tüzérlaktanyánál és annak környékén több hulladéklerakót is felfedeztek a kollégák – tudtuk meg Märcz Jánostól, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetőjétől. – Van olyan terület, ami magántulajdonban van, azonban több helyre konténereket helyeztek ki kimondottan azért, hogy a környéken lakóknak is megoldott legyen a hulladék elhelyezése.
A vezető hozzátette, hogy a gyűjtőpontok ürítését, takarítását többször jelezték a Biokom felé, az illegálisan lerakott hulladékról pedig az önkormányzat Hatósági Főosztályát értesítették átirat formájában.
Kamerával is figyelik a gyűjtőpontokat
Egyik olvasónk is az említett környéken lakik, ő is használja a földutat, de a szemét sokszor eltorlaszolja. Ahogy mesélte, egyszer a lánya látogatta meg, aki az Eperfás úti megállóban szállt le a buszról. Elé akart menni kocsival, de a hulladék miatt nem tudott, így a lányának először át kellett vágnia az illegális lerakón.
A közterület-felügyelet folyamatosan tart ellenőrzéseket, és tettenérés esetén bírságra vagy feljelentésre számíthat a renitens személy. Emellett vannak kamerával megfigyelt gyűjtőpontok, közterületek. A Biokom NKft. pedig több helyen létesített gyűjtőpontokat, ahol díjmentesen lerakható a felesleges bútor vagy inert hulladék.