A Milan vasárnap tíz év után először győzött Nápolyban az olasz labdarúgó-bajnokságban, ezzel a tabella élére ugrott. A 3–1-re megnyert mérkőzés első két gólját Zlatan Ibrahimovic szerezte, aki fokozatosan túllép a világklasszis kategóriájából a természeti csodáéba. „Ibrakadabra” október elején töltötte be a 39. életévét, azaz a negyvenediket tapossa, de nem fog rajta az idő. A Milan elsősorban neki köszönheti, hogy legutóbbi elsősége, 2011 után tíz évvel ismét felcsillant az aranyérem lehetősége, a Juventus egyeduralmának megtörése. Pedig amikor januárban visszatért Európába a tengerentúlról, sokan kétkedve fogadták, mondván, az Ajaxot, a Juvét, az Intert, a Barcát, a Milant, a Paris SG-t és a Manchester Unitedet is átívelő, tündökletes pályafutásának az érdemi része lezárult, hiba a saját nimbuszát rombolnia. Csakhogy ezzel szemben tovább építi – mintha nem is a Los Angeles Galaxytől, hanem valóban a galaktikából, az űrből érkezett volna közénk. Még a koronavírus sem lehetett ellenfele; három meccs kihagyása után ismét játékra jelentkezve a városi derbin három perc alatt két gólt vágott az Internek, majd duplázott a Roma és a Napoli ellen, az Udinesének pedig a hajrában ollózott a hálójába, így biztosítva a 2–1-es sikert.
Nélküle a Milan erős középcsapat. Vele listavezető. Úgyhogy hódolatom Messinek és C. Ronaldónak, de nekem Ibrahimovic a földkerekség legrendkívülibb aktív labdarúgója.
Minden veleszületett adottságot és megtanulható játékelemet ötvöz – már csak ezért is Messi és Ronaldo elegye –, fizikai paraméterei is egyedülállók. Jellemző, hogy amikor 2015 tavaszán, a PSG színeiben egy kiállítást érő, otromba szabálytalansága miatt az egész Chelsea nekirontott, ő utóbb ekképpen idézte fel az esetet: „Úgy éreztem, mintha tizenegy baba lenne körülöttem.”
Mindezt nem azért írom, hogy a magyar futball verőfényes őszén egy idegen nagyságot bálványozzak. Sokkal inkább az üzenetért, amelyet a zaklatott körülmények között, az utcán felnőtt, a bolti lopásokat napi gyakorlatként művelő kölyök később az életrajzi könyvében megfogalmazott: „A futball mentett meg. Azt üzenem az apa nélküli, magukat szerencsétlennek érző fiataloknak, hogy higgyenek magukban, és sikerülni fog. Mindig van másik lehetőség. Minden tőled függ.”
A legszebb az egészben, hogy válogatottunk múlt heti hőstettei után ezt itthon is egyre többen gondolják így. És nem csak az apa nélküli, szerencsétlen fiatalok.
