Eddie Hearn Twitter-oldalán írt arról, hogy közel állnak a szerződés megkötéséhez, és a visszavágóra még ebben az évben sor kerül.
„Novemberben vagy decemberben csapnak majd össze, hamarosan a helyszín is meglesz”
– fogalmazott Hearn.
Ugyanakkor a vasárnap hajnali meglepetés-győztes Ruiz és menedzsmentje egyelőre nem erősítette meg a visszavágóról szóló híreket,
sőt: az új nehézsúlyú világbajnok egy videointerjúban kijelentette, ők diktálják a feltételeket.
„A csapatom tárgyal a dologról, számomra az a legfontosabb, hogy egészséges maradjak és készen álljak. Egy hónapot most pihenek, a családommal leszek, utána térek majd vissza az edzőterembe”
– fogalmazott Ruiz, aki szerint részéről Európában, az Egyesült Államokban, vagy akár Mexikóban is sor kerülhet az összecsapásra.
„Anthony biztos elővigyázatosabb lesz, ha újra találkozunk, de én is változtatni fogok. Tudom, mik a gyenge pontjai, nekem pedig gyorsabb kezem van és jól bírom az ütéseket” – jelentette ki magabiztosan Ruiz.
A szombat éjszakai összecsapáson a 29 éves, kissé túlsúlyos kihívó meglepetésre legyőzte az esélyesebb, addig veretlen Joshuát New Yorkban, így utóbbi elveszítette négy profi világszervezet – a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) – világbajnoki címét.
Ruiz 34 összecsapást követően 33 győzelemmel áll, amelyből 22-t kiütéssel vagy technikai kiütéssel ért el. Egyetlen vereségét 2016 decemberében az új-zélandi Joseph Parker elleni WBO-címmeccsen szenvedte el.
Joshua – aki először lépett szorítóba az Egyesült Államokban – eddig a találkozóig veretlen volt a profik között, a brit mérlege 23 mérkőzésből 22 győzelemre (21 K.O/T.K.O.) és egy vereségre módosult.
Forrás: MTI