Rá járt a rúd a PEAC-Pécsre az elmúlt hetekben. A balszerencsés események sorozata Ilina Selcova sérülésével kezdődött. A fiatal játékos nagyszerű teljesítményt nyújtott az élvonal első fordulójában (ami első felnőttmérkőzése is volt), azonban pár nappal rá keresztszalag-szakadást szenvedett az amatőrbajnokságban. Mint megtudtuk, Selcovát azóta megműtötték, rehabilitációja zajlik, hosszú kihagyás vár rá. Ugyanezen a mérkőzésen, a szintén a felnőtt kerettel edző Hegedűs Réka is kidőlt, neki a bokája sérült meg. A legnagyobb érvágás – ami a sérüléseket illeti – a PEAC legutóbbi bajnoki meccsén, a Cegléd ellen érte a pécsieket: a csapat alapembere, az utánpótlás-válogatott Wentzel Nóra egy ütközés következtében eltörte a kezét – ő is túl van az operáción, több hónapot kell kihagynia.
És itt még nem volt vége, hiszen mindezek után a PEAC-ot is utolérte a koronavírus. Kezdetekben egy játékosnál és egy stábtagnál mutatták ki a fertőzést, így a szoros kontaktus okán az egész csapat karanténba vonult. A 10 napos kényszerpihenő alatt többeknél előjöttek a légúti megbetegedés tünetei, amit a hétfői tesztelések pozitív eredményei igazoltak. A fertőzöttek között vannak játékosok és stábtagok is, ők továbbra is hatósági elkülönítés alatt maradtak. Csirke Ferencnél mindössze hét játékos jelentkezett edzésre a héten, ami nem túl biztató előjel a győri túra előtt.
– Nehéz okosat mondani ebben a szituációban.
A legfontosabb, hogy mindenki meggyógyuljon, felépüljön, és életben maradjon a csapat és természetesen az egész sportág. Azon leszünk, hogy minél több mérkőzést lejátszunk, és vigyázunk arra, a többi játékos ne legyen se beteg, se sérült. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy továbbra is tartsanak ki mellettünk, ígérem, ezekért a nehéz hónapokért kárpótolni fogjuk őket.
A PINKK is ma lépett volna pályára, de ellenfele, a BEAC halasztást kért. Az okot nem nehéz kitalálni: a fővárosiaknál is találtak fertőzöttet, így az egész csapat karanténba került.