Az előző idény hetedik helye után természetesen sokat vártunk a Szentlőrinctől – de ennyit azért nem. Főleg a balul sikerült rajt után nem számítottunk arra, hogy őszi bajnok lesz Turi Zsolt együttese: kikapott a SZEOL-tól és a Pakstól, ami nem sok jót ígért.
Aztán teljesen máshogy folytatódott a történet. Ezt követően ugyanis zsinórban tizenkét bajnokiját nyerte meg a Szentlőrinc, mindenkit két vállra fektetett, aki az útjába került, nem érdekelte, hogy otthon vagy idegenben játszik-e. Nem mellesleg látványos, megkomponált, jó és eredményes játékkal rukkoltak ki Turi Zsolt tanítványai, akik közül többen is remek teljesítményt nyújtottak. A támadósorban Hampuk Ádám és Sili Luka nagyon gólerős volt, mindketten nyolc találatig jutottak, a középpályán Fenyvesi Olivért lehet kiemelni, a védelmet pedig a kapussal, Pacéka Norberttel együtt csak dicséret illetheti. Hozzátehetjük, az ősszel gyakorlatilag nem volt gyenge produkció ebben a csapatban.
– Megmondom őszintén, a harmadik–hatodik helyek valamelyikére vártam magunkat
– válaszolta kérdésünkre Turi Zsolt, a Szentlőrinc vezetőedzője, aki persze nem bánja, hogy az élről fordulnak. – Az őszi elsőségünk egyrészt annak köszönhető, hogy együtt maradt a tavalyi csapat, s emellett jól igazoltunk. Másrészt nagyon éhes a sikerre ez a társaság, sok a fiatal, akik szeretnék megmutatni magukat, s szeretnének majd magasabb osztályban játszani. Erre pedig a legegyszerűbb lehetőséget az kínálja, hogy megnyerjük a bajnokságot és feljutunk. Harmadrészt pedig meg kell említenem a szakmai stábot, amelynek a munkája nélkül nem valósult volna meg ez az eredmény.
Érdekesség, hogy a Szentlőrinc vagy nyert, vagy veszített – egyszer sem ikszelt. A vereségek közül kettő volt fájó, a Paks elleni hazai fiaskó még a második fordulóban, valamint a SZEOL elleni az utolsó körben.
A tizenkét győzelemnek köszönhetően a Szentlőrincnek 36 pontja van, az előnye három pont a második helyezett Szeged-Grosics Akadémiával, és négy a harmadik SZEOL-lal szemben. Nagy versenyfutás várható tehát a bajnoki címért – a szentlőrinciek viszont tudnak és szeretnek is versenyezni.
Búcsúztatnák az NB I.-es Kisvárdát
Kedden még egy nagyon fontos mérkőzés vár a szentlőrinciekre, amelyen megkoronázhatják az őszi teljesítményüket: a Magyar Kupában az NB I.-es Kisvárdát fogadják.
– Szeretnénk továbbjutni, annak ellenére, hogy élvonalbeli ellenféllel találkozunk – mondta Turi Zsolt, a Szentlőrinc vezetőedzője. – Az biztos, hogy nem gyáva nyuszik módjára futballozunk majd, a fiúk ugyanis szeretnék megmutatni magukat, szeretnék felmérni, mire képesek egy első osztályú csapattal szemben. Ha azokat a hibákat elkerüljük, amelyek az utolsó két meccsünkön előjöttek, van esélyünk a továbbjutásra.