Újabb sorsdöntő mérkőzés vár a PINKK-Pécsi 424 NBI.-es női kosárlabdacsapatára a bajnokság 13. fordulójában: Lazczka Miklós együttese az azonos pontszámmal álló Vasas Akadémiát fogadja hazai pályán. A kozármislenyiek a hétközi fordulóban, Szücs Réka utolsó másodperces triplájának köszönhetően végre meg tudták nyerni első idegenbeli mérkőzésüket a BEAC Újbuda otthonában és remélik, hogy ez nagy lökést adhat a továbbiakban.
– Rendkívül fontos meccs lesz ez számunkra – mondta lapunknak Laczka Miklós, a PINKK-Pécsi 424 vezetőedzője. – Reméljük, hogy a sorozatterhelés végén maradt energiánk a Vasas elleni mérkőzésre. Szerencsére a héten végre volt időnk egy kicsit pihenni, felfrissülni. Ezzel együtt a legutóbbi győzelmünk is adhat egy plusz, egy lökést a továbbiakra. Ha jól tudunk játszani, akkor minden esélyünk megvan a sikerre.
A vezetőedző hozzátette, hogy ugyan a mai győzelem egy nagy lépés lenne céljaik felé (ami a legjobb nyolcba kerülés), de a továbbiakban is nehéz feladatok várnak csapatára.
– Azt nem szabad elfelejteni, hogy nagyon hosszú még a szezon, valamint az ősszel gyengélkedő Cegléd is rendkívül megerősödött. – emelte ki a tréner. – Az viszont nagy pozitívum, hogy Csutorás Fanni kivételével minden játékosom bevehető állapotban van, ráadásul az alapszakasz második felében több mérkőzésünk lesz hazai környezetben.
A két együttes nem is olyan rég, december 5-én találkozott egymással. Akkor a fővárosiak örülhettek jobban, hisz 70-59-re nyerni tudtak hazai pályán. Jelenleg a baranyaiak három győzelemmel és kilenc vereséggel a bajnokság nyolcadik helyén állnak, az ugyanilyen statisztikával rendelkező Vasas és Újbuda előtt.
A PEAC is játszik
A másik női baranyai csapatra is budapesti feladat vár a hétvégén: a PEAC-Pécs a sereghajtó MTK-Budapest vendégeként lép pályára a bajnokság 13. fordulójában (szombat, 18.00). Meszlényi Róbert együttese előző hétvégén – a vártnál jóval nagyobb – 30 pontos vereséget szenvedett a tavalyi ezüstérmes Szekszárd gárdája ellen. Azon a mérkőzésen, nem a PEAC számított esélyesnek, de ekkora különbségre talán senki nem számított. Egyáltalán nem ment a játék a fekete-fehéreknek, amit a kárukra elkövetett véleményes bírói ítéletek sem könnyítettek meg.
Így a pécsi lányokra mindenképp ráférne egy magabiztos győzelem a fővárosban, hogy kicsit kiverjék a fejükből a múlt vasárnapi zakót, és szerezzen egy kis önbizalmat adhat a továbbiakra. Jelenleg a PEAC hét győzelmével és öt vereségével a tabella hatodik helyét foglalja el, mai ellenfele a tizenkét forduló alatt összesen csak egyszer tudott nyerni, tizenegy vereség mellett.