Nem mondhatjuk, hogy kifejezetten jó mérkőzést láthatott az a 650 körüli néző, akik a Komló online közvetítésén megtekintették a Veszprémi KKFT elleni bajnokit. Mindkét csapaton látszott, nagyon akar, viszont a karanténidőszak megviselte őket. Egy kicsit rozsdásan mozogtak a játékosok, és nem mindig találták a ritmust.
A találkozó elején inkább a hazaiak védelmében voltak a nagyobb megingások, olyan pillanatok, amikor nem értették egymást a kézilabdázók. Ezt kihasználták a fiatal veszprémiek, viszont nem tudtak ellépni a bányászoktól, mivel Takács és Jerkovics meg-megvillant a másik oldalon. A szünetre pedig sikerült is a Komlónak ledolgoznia az egy-két gólos hátrányát, sőt fordított is, 15-13-as vezetés mellett mehettek pihenni Kilvinger Bálint tanítványai.
A fordulást követően nem változott a találkozó dinamikája. A Komló irányított, és egészen a 47. percig három-négygólos távolságra tartotta magától az ellenfelét, azonban a veszprémiek ekkor egalizáltak. Így pedig körömrágós negyedóra várt a csapatokra, ugyanis bármit is csinált az egyik, arra a másiknak volt válasza. Az újabb fordulópont 7 perccel a mérkőzés vége előtt jött. Szmetán hagyott ki egy helyzetet, s innentől nem hagyta a Komló kicsúszni kezéből a mérkőzést.
Sport36-Komló–Veszprém KKFT 30-28 (15-13)
Férfi kézilabda NB I., 12. forduló. Komló, zárt kapuk mögött. Vezette: Bócz, Wiedemann. Komló: Granics – Szkokán 2, Zobec 6, Takács B. 3, Grünfelder 1, Jerkovics 7, Csomor 1. Csere: Djurdjevics (kapus), Jóga 2, Balázs S., Vaskó 1, Oláh T. 2, Sunajko 3, Melnyicsuk 1, Hoffmann 1. Vezetőedző: Kilvinger Bálint. Veszprém: Miklós – Szmetán 3, Tóth A. 1, Vajda H. 6, Kristóf 4, Fazekas 5, Tóth M. 1. Csere: Ágoston (kapus), Tóth P. 2, Szeitl 2, Hári 3/3, Seregi 1, Bugyáki, Kovács Gy., Füleki. Vezetőedző: Tombor Csaba.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc.
Hetesek: – , ill. 4/3.
Cegléden lesz a következő akadály
A 4 meccsen gyűjtött négy ponttal a Komló a 8. helyen áll.
További eredmény: Cegléd–Csurgó 20-30.
Ez következik: Cegléd–Komló (november 21., 18.00)
Az állás: 1. Telekom Veszprém 20 pont (10 meccs), 2. Csurgó 9 (8 m.), 3. Szeged 8 (4 m.), 4. FTC 8 (5 m.), 5. Gyöngyös 6 (5 m.), 6. Tatabánya 5 (4 m.), 7. Budakalász 5 (7 m.), 8. Komló 4 (4 m.), 9. Balatonfüred 3 (5 m.), 10. Orosháza (7 m.), 11. Cegléd 3 (8 m.), 12. Veszprémi KKFT 2 (4 m.), 13. Dabas 0 (3 m.), 14. Eger 0 (2 m.).