Nehéz volt a Sport36-Komló idei rajtja. Kilvinger Bálint csapatának első négy bajnokijára is utaznia kellett, ráadásul a Fradi és a Szeged állta útjukat. Első pontját a 3. fordulóban szerezte az alakulat, rögtön bravúrral a csurgó ellen. Ezt követően csak a Veszprém és a Tatabánya, valamint a Mezőkövesd ellen kapitulált a baranyai egység. Utóbbi a legfájóbb pont is a tréner számára a szereplésben.
– A 14 pont erős ezen az őszön. Alapvetően sikerült túlteljesítenünk a várakozásainkat, bár kicsit hullámzó volt, főleg a bajnokság első fele. De azt látni kell, hogy sok új játékos érkezett a nyáron. Az ő beépítésük lassabban alakult, mint szerettük volna. Emiatt voltak eleinte rapszodikusabb meccseink. Mellette viszont voltak bravúrok is, a legnagyobb talán a balatonfüredi győzelem, de a Csurgónál és a Gyöngyösnél szerzett idegenbeli 1-1 pontunk is majdnem ugyanez a kategória – vallotta Kilvinger Bálint. – Az utolsó periódus már azt mutatja, egészen jól összeszokott a társaság. Elég sok sérülés elért minket, nem mindig a legerősebb összeállításunkban játszottunk, de ennek ellenére is hoztuk a mérkőzéseinket. Ha kiveszem a Veszprémet, az utolsó hat találkozónkon nem kaptunk ki, pedig idegenben is kellett jó csapatoknál szerepelnünk. Az újak is felvették a ritmust, a régiek is megtalálták velük a kapcsolatot. Jópár olyan mérkőzés volt, amikor csapatként voltunk nagyon erősek. Emiatt vészelhettük át találkozók nehéz periódusait.
Az edző hozzátette, ezen az úton folytatnák tavasszal, de az már látszik, nincsen egyszerű meccs, és 1-1 pont is pozíciókba kerülhet, nüanszok döntenek a helyezésekről.
A Komlóhoz kapcsolódó hír, hogy Jerkovics Srecko is tagja a Gulyás István szövetségi kapitány által kihirdetett magyar férfi válogatott bő keretének, amely együtt készül a januárban sorra kerülő norvég–osztrák–svéd közös rendezésű Európa-bajnokságra.
Szerdán még jön a Budakalász
Saját közönségétől kupameccsen búcsúzik a 2019-es évre a Komló. A Budakalászt fogadja szerdán 18.00-tól Kilvinger Bálint csapata, amelyet november 9-én egy góllal vert szintén hazai pályán a bajnokságban. – Hogy az ellenfélnek mennyire lesz fontos ez a mérkőzés, az szerdán derül majd ki. Nekik még van kulcsfontosságú bajnokijuk hétvégén, az ő szempontjukból biztosan az lesz az első. Nekem pedig az, hogy minden hadrafogható játékos pályára lépjen, főleg, akik az elmúlt időben kisebb terhelésben voltak. Már csak azért is, mert sokan küzdenek apróbb sérülésekkel és nem szeretnénk, ha valaki kiesne a tavaszi időszakra. De erre a meccsre is ugyanúgy készülünk, mint bármelyik másik találkozóra – mondta a csapat trénere.