Három vereséget követően ismét a siker útjára lépne a PVSK ma, és megszerezné második idei győzelmét. Ehhez a Sopront kell megvernie Dragan Alekszics gárdájának, ami nem egy lehetetlen küldetés, hiszen ez az Oroszlánynak, a Szegednek és a Paksnak is sikerült.
– Természetesen nyerni akarunk! Főleg úgy, hogy ebben a kimondottan kiegyenlített bajnokságban minden hazai mérkőzés nagyon fontos – kezdte Demeter Attila, a PVSK hármasa. – A ellenfelünknek öt légiósa van. Emellett a magyar magot és az edzőjüket is sikerült megtartaniuk, így egy összeszokott társaságról beszélhetünk. Az elmúlt két meccsüket sikerült megnyerniük, és nagyon jó játékot mutattak. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de a győzelem elvárható tőlünk hazai pályán, és meg is akarjuk szerezni.
A pécsieknek azt követően, hogy az első hónapot szinte teljesen ki kellett hagyniuk a koronavírus-fertőzés miatt, négy meccset játszhattak. Az elmúlt két hétben viszont újfent nem játszottak tétmeccset, ezúttal Ruják válogatott behívója miatt.
– Azt érzem a csapaton, hogy mindenki ki van éhezve a játékra, és nagyon várja, hogy újra meccset játszhassunk. Úgy gondolom, jó formában van a csapat. Sikerült két edzőmeccset játszanunk a Paks ellen a válogatott szünetben, ez is sokat segített, hogy csiszoljuk a játékunkat – árulta el Demeter.
A PVSK-nak most is szurkolói nélkül kell szembeszállnia az ellenfelével, ami nagy mértékben befolyásolhat egy-egy játékhelyzetet, de a kedvező végeredmény így is elérhető.
– Sajnos ez egy ilyen helyzet. Hazai pályán nagyon hiányoznak a szurkolóink, mert a pécsi az ország egyik legjobb tábora. Nincs más választásunk most, így kell meccseket nyernünk. Reméljük, hogy így is követik a meccseinket az internet segítségével, mi pedig próbálunk örömet szerezni nekik. Reméljük, mihamarabb jöhetnek újra szurkolni – tette hozzá.
Nem remegtek meg a kezek
A PVSK NB I. B-s gárdája is második sikerére hajtott hétvégén, s ezt a TF-Budapest ellen szoros végjátékban meg is szerezte. A fiatal pécsi keret szinte végig kezében tartotta a találkozót, de a fővárosiak a harmadik negyedet nagyon megnyomták, s ezzel vissza tudtak jönni a találkozóba. A záró tíz percben viszont nem remegett meg Bíróék keze a döntő pillanatokban.
PVSK-CARGATE–TF-Budapest 89-84 (27-21, 22-17, 18-24, 22-22)
Férfi kosárlabda NB I. B., Piros csoport, 10. forduló. Pécs, zárt kapuk mögött. PVSK: Bíró L. 25/3, Carev 17/6, Laufer 10/6, Riskó 10/6, Rátvay B. 12. Csere: Bor 8/6, Villányi, Lakatos 5, Juric, Kovacevic, Marjanovic 2, Tóth M.S. Vezetőedző: Rab Gyula.
Rab Gyula: – Gratulálok a játékosaimnak. Nagyon sok energiát tettek bele a meccsbe, ez meg is hozta a sikert. Végig kontrolláltuk a mérkőzést, és majdnem végig vezettünk. Voltak szerkezeti problémáink néha, de ezt lelkesedéssel és jó játékkal pótolni tudták a fiúk. Megérdemelten nyertünk!