– Mik az első benyomásai a csapatról?
– Sok fiatal van a keretben és néhány veterán, így azt gondolom, csak az kell, hogy keményen és csapatként játszunk majd. Sokan alábecsülhetnek minket, de ez nekünk lehetőséget adhat, hogy a jobb csapatokat is megverhessük.
– Évről évre új csapatba igazol. Mi ennek az oka? Mi szólt most a Pécs mellett?
– Két évvel ezelőtt Macedóniában kezdtem meg a szezont, tavaly már Szlovákiában voltam, mert folyamatosan próbálok erősebb bajnokságokba, jobb csapatokba, szervezetekbe lépni. Úgy éreztem, hogy a magyar liga lehet a legjobb, amiben eddig játszottam, a PVSK pedig egy nagyon jó klub.
– Tavaly az Európa-kupában már kaphattak a szurkolók ízelítőt a játékából. Hasonlóra számíthatnak idén is estéről estére?
– Igen! Abszolút várhatják ezt tőlem. Természetesen mindig a legjobbamat akarom nyújtani, és jó meccseket játszani. Remélem, rosszra nem is lesz példa. Meglátjuk, hogyan alakul.
– Melyik NBA-sztárhoz hasonlítaná a játékstílusát?
– Nehéz ezt egészen pontosan megmondani, de talán Bradley Beal játékára hasonlít legjobban az enyém.
– Tavaly már megtapasztalta, milyen a pécsi közönség előtt játszani. Milyen benyomásokkal távozott akkor?
– Hatalmas energiát adnak a csapatnak. Több olyan bajnokságban is játszottam, ahol a csarnokok megteltek, így tudom, minél több szurkoló van a lelátókon, annál nagyobb erőt, motivációt tudnak nekünk adni, hogy megnyerjük a meccset. A PVSK-nak pedig kiváló szurkolótábora van.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Pihenéssel, feltöltődéssel, mert kávét nem iszom. Szeretek eljárni, ismerkedni a környezettel, de a legtöbb időt filmek és az NBA nézésével töltöm. Utóbbit nem egyszerű követni Európában, mert nagyon későn vannak a meccsek. Legtöbbször csak az első félidőt csípem el, és aztán alszom. A filmek terén leginkább az akciót és a vígjátékokat szeretem. Nem vagyok oda annyira a horrorért, a romantikus témájúakat inkább kerülöm.
– Pedig romantikus alkatnak tűnik.
– Nem, nem! Maradok az akciónál és a vígjátéknál – válaszolta nevetve.
– Milyen egyéni célokkal kezdi az évet?
– Hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsak az egész évben. Ahol csak lehet, segítsem a csapatot, kupa döntőbe, rájátszásba vezessem, megnyerjük a bajnokságot. Magasra tettem a lécet, és próbálom átugrani.
– Mit jósol, hol végeznek?
– Azt mondanám, hogy a top négybe odaérhetünk. Ezt mindenképpen el akarom érni!