Egyik baranyai csapat sem ilyen őszi szezonról álmodott, a PINKK nyeretlenül sereghajtó, a PEAC-Pécs pedig 9. forduló után 4 győzelemmel és 5 vereséggel a nyolcadik helyen áll a 12 csapatos női kosárlabda-élvonalban.
Ugyanakkor Meszlényi Róbert együttese mégsem várhatja rossz hangulatban a szebb napokat látott derbit, hiszen múlt vasárnap a szezon egyik legnagyobb meglepetését okozva, a hazai porondon több mint két évig veretlen Sopront múlta felül 83-77-re. A pécsi lányok emellett szerdán, a spanyol Sedis Basquet elleni vesztes Európa-kupa meccsen sem nyújtottak rossz teljesítményt.
A kozármislenyiek az előző bajnoki kört kihagyták, hiszen Szlovákiában, az Európai Női Kosárlabda Liga (EWBL) pöstyéni fordulójában volt jelenésük, ahol a házigazda Piestanske Cajky és a cseh Basket Zabiny Brno ellen is vereséget szenvedtek.
– Két nagyon hasznos mérkőzésen vagyunk túl, ahol rengeteg mindent tudtunk gyakorolni.
Minden edzésen keményen dolgozunk. A PEAC ellen szeretnénk végre a saját játékunk játszani, s esetleg meglepetést okozni – mondta Tenyér Zsófia, a PINKK-Pécsi játékosa.
Az előző idényben kétszer találkoztak egymással a felek, a PEAC idegenben (80-56) és Pécsen is simán nyert (78-52)
A 10. forduló programja: PEAC-Pécs–PINKK-Pécsi 424 (Kozármislenyi Városi Sportcsarnok, ma 15.00), ELTE BEAC Újbuda–Zalaegerszeg, UNI Győr MÉLY-ÚT–NKE-FCSM Csata, TFSE-MTK–Vasas Akadémia, Atomerőmű KSC Szekszárd–VBW CEKK Cegléd, Sopron Basket–Aluinvent DVTK.
A bajnokság állása: 1. Sopron Basket 8 győzelem/1 vereség, 2. NKE-FCSM Csata 7/2, 3. Aluinvent DVTK 6/2, 4. Atomerőmű KSC Szekszárd 6/3, 5. Uni Győr MÉLY-ÚT 6/3, 6. TFSE-MTK 4/5, 7. Zalaegerszeg 4/5, 8. PEAC-Pécs 4/5, 9. VBW CEKK Cegléd 4/5, 10. Vasas Akadémia 3/6, 11. ELTE BEAC Újbuda 1/8, 12. PINKK-Pécsi 424 0/8.