Végre egy olyan női kosármeccs, amelyiken jó felnézni a lelátóra. Nem üresen ásítoztak ugyanis az ülőhelyek, mindkét oldalról sokan buzdították kedvenceiket – mondjuk azt kicsit fájó volt konstatálni, hogy legalább annyi volt a szekszárdi drukker, mint a pécsi…
Ettől függetlenül a PEAC-Pécs játszott hazai pályán, s Meszlényi Róbert együttese jól kapta el a rajtot. Alig-alig engedélyezett pontot az ellenfélnek, miközben például Simon Zsófia bevágott egy szép hármast – nagy segítség, hogy hosszú kihagyás után végre visszatérhetett.
A 3. percben 7-1-re vezettek a hazaiak, hogy aztán nem sokkal később 7-10 álljon az eredményjelzőn: hiába, feléledtek a vendégek. A játékvezetők viszont mintha szunyókáltak volna, olyan faultot sem fújtak be, amikor hatalmasat csattant Brewer kezén a szekszárdi játékos ütése, s naná, hogy ezután a joggal reklamáló Meszlényi kapott technikait…
Nem lett volna gond, ha ez az egyetlen probléma. De volt más is: a szekszárdiak „zavarórepülése” ugyanis olyannyira „ült”, hogy bántóan sok eladott labdát eredményezett, megesett, hogy a saját palánk alól nem sikerült kijönnie Vanloónak. Ebből pedig az következett, hogy szép lassan elhúztak a vendégek, a 15. percben tízzel (20-30) vezettek.
Össze tudja-e kapni magát a PEAC-Pécs a folytatásban, ez volt a kérdés a nagyszünetben. Nagyon úgy tűnt, hogy nem fog sikerülni. A tíz pont körüli különbség ugyanis nem csökkent, s persze az sem a hazaiak malmára hajtotta a vizet, hogy Imovbiohot már a 24. percben kipontozták a bírók. Kicsit szigorúak voltak vele. A nigériai center kiválásával a teljes összeomlás szélére sodródtak Simon Zsófiáék (ne felejtsük, a másik magas ember, Brewer gyakorlatilag most esett be a csapathoz, jószerivel csak a mezekről tudta, ki a társ és ki az ellenfél), nagy volt a fejetlenség – Meszlényi időkéréssel próbálta rendezni a sorokat.
Ezen a napon bármit tehetett volna, nem nyert volna a csapata. A belga irányító, Julie Vanloo nagyon rossz passzban volt, amikor a meccs vége felé a padra ültették, elnézést is kért, de nem csak rajt múlott, a többiek kezében is dadogott a labda. Nincs mit szépíteni, nagy verést kapott a PEAC-Pécs.
PEAC-Pécs–Szekszárd 58-88 (14-17, 16-23, 17-22, 11-26)
Női kosárlabda NB I. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Győrffy, Tőzsér, Tóth. PEAC-Pécs: Vanloo 4, Wentzel 6, SIMON ZS. 14/3, Imovbioh 7, Tetemondová 3/3. Csere: Tenyér, Gémes-Sarok 4, Brewer 7, RUJÁK 13/3. Vezetőedző: Meszlényi Róbert. Szekszárd: STUDER Á. 11/3, ELDEBRINK 24/12, Gereben 4, MCCALL 15, BISHOP 20/3. Csere: Theodoreán 6/6, Bálint R. 3/3, Dojkics 5/3. Vezetőedző: Zseljko Djokics.
Kipontozódott: Imovbioh (24.).