Amikor Csirke Ferenc, a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapatának vezetőedzője meglátta a Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolását, nem valószínű, hogy pezsgőt bontott örömében. Furcsa is lett volna, hiszen a pécsiek a bajnokságban listavezető, bivalyerős Szolnok csapatával meccselnek majd a február 14–16. között Győrben sorra kerülő nyolcas döntőben a négy közé jutásért.
Az egyik pécsi játékos viccesen meg is jegyezte, nagyon jó ez így, hiszen az Olaj kiejtése után az elődöntőben a DEAC–ZTE meccs győztese ellen lehet majd pihenni egy kicsit a finálé előtt. Persze a viccet félretéve az biztos, hogy ennél rosszabb sorsolást el sem tudtunk volna képzelni.
– A legerősebb csapatot kaptuk meg – jelentette ki Csirke Ferenc. – El tudtunk volna képzelni ennél kedvezőbb párosítást is. Ugyanakkor nincs mit tenni. Neki kell esnünk az Olajnak, aztán kiderül, mire megyünk. Persze a Magyar Kupa legnagyobb esélyese így is Dragan Alekszics csapata.
A hölgyeknél a két baranyai csapat közül csak a PEAC-Pécs lesz ott a nyolcas döntőben, amelyre március 1–3. között szintén Győrben kerül sor, a PINKK-Pécsi 424 a haloványabb bajnoki szereplése miatt lemaradt erről a csatáról. Meszlényi Róbert együttese azért jobban járt, mint a PVSK-Veolia, ugyanis nem a Sopronnal sodorta össze a sorsolás az első körben, hanem a DVTK-t kapta. Mindez persze nem jelenti azt, hogy egyenes út vezet az elődöntőbe – a leendő ellenfél nagyon erős csapat, a második helyen áll a bajnokságban, s októberben a Lauber Dezső Sportcsarnokban is le tudta győzni a PEAC-Pécset.
– A Sopronon kívül egy meccsen bárkit le tudunk győzni, így állunk ehhez az egészhez – fogalmazott lapunknak Meszlényi Róbert, a PEAC-Pécs vezetőedzője. – Ezt az első meccset be kell húznunk valahogy, aztán lesz, ami lesz, ugyanis a soproniak ágán vagyunk, akik kiemelkednek a hazai mezőnyből.
A Szolnok után a DEAC vagy a ZTE jönne
Férfi Magyar Kupa, Negyeddöntők, február 14., csütörtök: Falco–Atomerőmű SE (13.00), Jászberény–Körmend (15.30), PVSK-Veolia–Szolnoki Olaj KK (18.00), DEAC–ZTE (20.30). Elődöntők, február 15., péntek: Falco/Atomerőmű SE–Jászberény/Körmend (15.30), PVSK-Veolia/Szolnoki Olaj KK–DEAC/ZTE (18.00). Helyosztók, február 16., szombat: Bronzmeccs (14.30), Döntő (17.00).
A döntőt közvetíti az M4 Sport
Női Magyar Kupa, negyeddöntők, március 1., péntek: ZTE NKK–ELTE BEAC Újbuda (13.00), NKE-Csata–Atomerőmű KSC Szekszárd (15.30), Győr–Sopron (18.00, M4 Sport), PEAC-Pécs–DVTK (20.30).
Elődöntők, március 2., szombat: ZTE/BEAC–Csata/Szekszárd (15.30), Győr/Sopron–PEAC-Pécs/DVTK (18.00).
Helyosztók, március 3., vasárnap: bronzmeccs (13.00), döntő (15:30, M4 Sport élő).