Jól kezdett a PMFC a Siófok ellen, és már az első tíz percben is több ígéretes támadást vezetett. Viszont közben a Siófok is megtalálta a mérkőzés ritmusát, és több veszélyes kontrája is volt. A 20. percben aztán váltott a Pécs, és tovább növelte a nyomást. Adamcsek és Geiger is lőhetett, de ezek a próbálkozások még vagy magasak voltak, vagy elakadtak egy védőben.
A szurkolók biztatása, és a hazaiak támadószellemű játéka viszont kifizetődött a 32. percben, amikor Futó nagy bedobását Adamcsek visszafejelte Hegedűs elé, aki nem tétovázott és félfordulatból ballal 12 méterről a jobb felsőbe lőtt. A fiatal támadó láthatóan megkönnyebbült miután megszerezte első találatát a másodosztályban.
A szünetben mindkét edző a változtatás mellett döntött. Vas László Futót hozta le kényszerből, mivel a középpályás még a félidő előtt megsérült. Helyére Tölgyesi állt be, aki első mérkőzését játszotta piros-feketében, és rögtön jó benyomást is keltett a nézőkben. Kiválóan szűrte meg az ellenfél támadásait, és előrefelé is voltak veszélyes átadásai.
A Siófok viszont hiába váltott játékrendszert, így sem tudta feltörni az ismét kiválóan védekező Pécset, bár egy alkalommal Helesfay-nak is meg kellett csillogtatnia tudását.
A másik oldalon viszont Geiger, a csereként beálló Óvári és Adamcsek is többször léphetett ki a védők közül, azonban a befejezésekbe mindig apró hiba csúszott, így maradt az 1–0, és a meccsvégi ünneplés a szurkolókkal.
PMFC–SIÓFOK 1–0 (1–0)
Labdarúgó NB II., 11. forduló. Pécs, PMFC Stadion, 2200 néző. Vezette: Móri Tamás (Farkas Balázs, Ország Péter).PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Grabant, Futó (Tölgyesi, a szünetben), Kónya, Hegedűs M. (Óvári Zs., 66.) – Adamcsek (Tihanyi, 76.), Geiger (Batizi-Pócsi, 85.). Vezetőedző: Vas László. SIÓFOK: Hutvágner – Izing (Horváth M., 67.), Jagodics, Deutsch B. (György N., 81.) – Polényi, Cipf (Hajnal G., 62.), Tajthy T. (Nikházi, 81.), Balogh B., Tömösvári (Kecskés, a szünetben) – Elek B., Gaál B. Szakmai igazgató: Mihalecz István.
Gólszerző: Hegedűs (32.).
Két piros, egy gól, nyert a Szentlőrinc
A Szentlőrinc parázs mérkőzésen szerezte meg a három pontot az ETO Parkban, miután emberelőnyben Torvund betalált a 43. percben Kondor beadásából.
ETO FC GYŐR–SZENTLŐRINC 0–1 (0–0)
Labdarúgó NB II., 11. forduló. Győr, ETO Park. 1300 néző. Vezette: Barna Gábor (Kulman Tamás, Mohos Milán). ETO: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári (Farkas B. 79.), Kerkez – Vashkeba (Kiss M. 68.), Bagi – Szimcso (Vankó 79.), Berki, Májer (Vitális 89.) – Vári (Forró 68.). Vezetőedző: Csató Sándor. Szentlőrinc: Slakta – Czuczi (Nagy B. 30.), Havas, Keresztes, Forgács – Hleba, Nikic (Vajda R. 79.) – Siri, Flőrhlich (Torvund 46.), Kaproncai – Kondor (Dulló 71.). Vezetőedző: Sluka Marián.
Gólszerző: Torvund (47.)
Piros lap: Kerkez (35.), ill. Hleba (63.).