A súlyemelők felnőtt országos bajnokságán, Tatán a 41 éves Gyurkovics Ferenc, a Pécsi Súlyemelő Egyesület versenyzője (és egyben sportegyesületi elnöke) a 109 kg-os súlycsoportban szakításban országos rekordot javított, a 160 kilogrammos megállapított csúcsot múlta felül egy kilóval. Lökésben 180 kg-ot teljesített, összetett eredménye 341 kg, ezzel az ob-n az abszolút versenyben a világcsúcshoz viszonyuló számítás alapján harmadik lett.
A volt szövetségi kapitány így utolérte a két legendát, Földi Imrét és Veres Győzőt, immár ő is 13 ob-elsőséggel büszkélkedhet – ebből 11-et harmincadik születésnapja után szerzett. Gyurkovics mostani, 40-en túli produkciója azért is kiemelkedő, mert 2005 őszén egyszer már hivatalosan is visszavonult, majd három éves kihagyás után tért vissza.
Éppen két évvel ezelőtt e sorok írója nekiszegezte a kérdést, meddig lehet ilyen magas szinten teljesíteni, akkor így válaszolt.
– Élethossziglan. Amíg az egészségem bírja, szeretném ezt csinálni. Ha megadatik, hogy sokáig sportoljak, akkor teszem. És ha ebbe a súlyemelés is belefér, akkor az még nagyobb öröm.
A Pécsi Súlyemelő Egyesületet még ketten képviselték az ob-n, közülük a junior korú, 19 éves Trasszer Dávid a felnőttek mezőnyében 89 kg-ban 228 kilós összteljesítménnyel (103 + 125 kg) bronzérmet szerzett. A nőknél Berdó Csanálosi Dóra 59 kg-ban pontszerző helyen végzett, hatodikként zárt, eredménye 109 kiló (49+60) volt. A Gyurkovicsot is magában foglaló pécsi trió szereplése azért is kiváló, mert több mint három hete, az iskola lezárása óta nem használhatják az annak területén lévő termüket.
Ászár helyett a tatai edzőtábor
Eredetileg A Komárom-Esztergom megyében fekvő Ászár lett volna az országos bajnokság házigazdája, de biztonsági okokból, a koronavírus-járvány veszélyeire tekintettel Tata lett a helyszín, ahol nem lehettek nézők.
Szigorúan zártkörű volt az ob. csak a benevezett versenyzők és edzőik tartózkodhattak a helyszínen, ők is csak a versenyprogram időpontjaihoz igazodva mozoghattak. Az edzőtáborba eleve csak maszkban lehetett belépni, e védőeszköz használata végig kötelező volt, azt a súlyemelők csak a versenyük ideje alatt vehették le.