Nem egyszerűsíti le a honi rali mezőny dolgát sem a koronavírus-járvány, ami miatt rettentő sűrűvé vált a naptár, ráadásul a többnapos versenyhétvégék egy naposra zsugorodtak. Ez pedig fizikálisan is jóval megterhelőbb a pilóták és mitfárerek számára is.
– Sajnos eléggé nehezíti a dolgunkat, hogy három hetente van most verseny. November 8-án lesz az Eb-futam Nyíregyházán, addig le kell darálni a többi futamot. Ez főleg a szegényebb versenyzőket érinti, akiknek nincs olyan nagy kerete a versenyzésre. Egy idő után ők el fognak fogyni, nem fogják tudni befejezni a bajnokságot – kezdte kérdésünkre Keszler Mátyás. – Szerencsére sok barát van, aki nekünk segít, hogy mi el tudjunk indulni. Köszönettel tartozom ezért Pintér Jánosnak, Mérai Róbertnek, Merkl Rolandnak, Galgóczi Istvánnak, az öcsémnek, Keszler Józsefnek, Bodnár Zsoltnak, Haklik Lajosnak, Kugel Tibornak és Pál Istvánnak, illetve Ráti Miklósnak is. Időt nem kímélve segítettek, akár rossz időben is, hogy össze tudjuk rakni az új autót.
A Salgó Rally-n már az új gépszörnnyel, a most épült Audi S2-sel indult a Keszler Mátyás, Kugel Tibor páros, de több gyerekkori betegség is kijött az új autón, mivel nem tudták korábban felmérni, mit bír.
– Későn jött meg a sportrendszám, ezért Bakonyán és hasonló helyeken még nem tudtunk tesztelni. Ez valamennyire meg is látszott a nyitómeccsen Salgótarjánban
– folytatta. – Az alapok jók, a karosszéria jól viselkedik, a motoron és egyéb dolgokon van mit tenni. Két verseny között viszont most nincs annyi idő javítani a hibákat, a másik gond pedig, hogy már nem sok hasonló fut világszerte, így az alkatrészeket is nehéz beszerezni. Mindent egyedi módon kell megoldani.
A baranyai versenyzők dolgát tovább nehezíti az is, hogy nincs közeli verseny. Salgótarján után Miskolcra, Szombathelyre, Nyíregyházára és Egerbe kell elszállítani az autót, ami szintén egy költséges mutatvány, ha pedig bizonyos helyszínekről nem hozzák haza az „ifjú hölgyet”, akkor nem tudnak dolgozni a hibák javításán.
– Bízom benne, hogy a szezon végére lesz olyan jó, mint az öreglány. Abból is átkerült néhány dolog az új autóba – mondta. – Viszont az idősebbet még idén össze akarom rakni. Amit lefosztottunk róla, szép lassan összegyűjteni, hogy legalább lábon álljon. Mindennap elmegyek mellette, megsimogatom.
Van mit csiszolni az új autón még
A Salgó Rally-n elkaptak egy lassítót, ami nyomot hagyott a fenéklemezben, de az ablaktörlők sem mindig akkor működtek, amikor kellett volna.
– Most délután már megy az emelőre a csikó, féktárcsát kell cserélni, az alját át kell nézni, mert volt egy két kaland. Próbáljuk az elektromos részén is kicsit javítani, hogy legyen nagyobb turbónyomás, illetve a biztonságon dolgozni. Jó fékrendszert kell csinálni, mert ez a mezőny legnehezebb autója – árulta el tegnap Keszler. – Az alapok jók, mondjuk a kuplunggal van valami, de igyekeztünk vigyázni rá. Túl sok meló most nem lesz rajta.