A korábbi csapattársak továbbra is csak próbálják feldolgozni azt, ami történt – írja az Origo.
„Miután kiderült, hogy beteg lett, egészen furcsa, megfejthetetlen állapotba kerültünk lelkileg. Erről beszélni is borzasztóan nehéz, de Tiborról csak a legnagyobb tisztelet és szeretet hangján lehet megszólalni.
Egyszerűen felfoghatatlan, értelmezhetetlen, feldolgozhatatlan, ami vele történt. Benedek elvesztése olyan, mint egy rémálom.
Az emléke viszont továbbra is ott van a hétköznapjainkban, és biztosan velünk is marad örökre” – mondta a Blikknek Kiss Gergely, aki Sydney-ben, Athénban és Pekingben is felállhatott a dobogó legfelső fokára Benedek oldalán, 2004 és 2007 között pedig klubtársként a Honvéd sikeréért is együtt küzdöttek.
Az öt évvel fiatalabb pólós a kezdetektől felnézett a csapatkapitányra, igazi vezérként, bajtársként tekintett rá, de a háromszoros olimpiai bajnok generáció két kiválóságát szoros barátság fűzte egymáshoz a medencén kívül is.
Kiss és a pólós aranycsapat további klasszisaiból álló Millennium Masters számára nem lesz könnyű újra medencébe ugrani Benedek nélkül: a csapat szerdán a Hajós Alfréd uszodában először játszik gálamérkőzést az ikon halála óta.
Volt társai közül többen nehezen vállalták el a fellépést, hiszen a csapatkapitány hiányát örökre érzik majd a medencében.
Azonban a háromszoros olimpiai bajnok klasszis szerint Benedek is azt akarná, hogy folytassák a vízilabda népszerűsítését.
„Sajnos már 2019-ben sem tudott játszani a betegsége miatt. A gyász minden napunkban ott van, de egy olyan bajnok, legenda, mint Tibor, valószínűleg nem akarná, hogy zárkózzunk el a vízilabda-társadalom és a szurkolók elől. Ha most tudna szólni, bizonyára azt mondaná, csináljátok tovább” – fogalmazott Kiss.
Borítókép: emlékezés Benedek Tiborra a Margitszigeten