A letartóztatást a demokrata helyi ügyész, Kimberly Gardner rendelte el, aki szerint a házaspár azáltal, hogy gyakorolta önvédelmi jogát, azt kockáztatta, hogy erőszakossá válik a tüntetés. Gardner több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros Györgyhöz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól (PAC). A házaspár ügyvédje, Joel Schwartz szerint védencei nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Missouri állam republikánus kormányzója, Mike Parson már közölte, hogy bírósági elmarasztalás esetén kegyelmet fog adni – írja az Origo.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, még június 28-án a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) több száz aktivistája betört Mark és Patricia McCloskey St. Louis-i ügyvédpár otthonának kertjébe, majd hangosan fenyegették a tulajdonosokat, akik erre válaszul fegyverrel próbálták megvédeni magukat a szélsőségesektől. A fegyverek láttán a radikális baloldaliak elhagyták a magánterületet, és Lyda Krewson polgármester házához mentek, ahová eredetileg is tartottak.
Az esetről készült felvételek óriási nyilvánosságot kaptak, a baloldali sajtóorgánumok pedig hamisan úgy próbálták meg láttatni az eseményeket, mintha a fehér házaspár önkényesen fegyvert fogott volna a tüntetőkre.
St.Louis Couple Patricia and Mark McCloskey owners of McCloskey Law Center was pointing their assault weapons at protestors ‘claiming’ to protect their properly. Didn’t know they own the streets and sidewalks? pic.twitter.com/efsC1CKPNQ
— ineedsleep (@ACABUNFKTHESY) June 29, 2020
Manipulációjuk alátámasztása érdekében levágták a felvételek azon részét, amelyeken látszik, hogy a radikális baloldaliak betörnek a magánterületre.
1/4
ST. Louis – Residence of Mark and Patricia McCloskeyPrivate Property – private Rules !
The BLM MOB entered unauthorized into the private Residence of when the McCloskeys came out and protected their Home with guns before looting..
Good to have the 2nd Amendment pic.twitter.com/tqxr3TrhIc
— ?? ?? ?? ?? ??™ (@EMKA17 on PARLER) (@EM_KA_17) June 29, 2020
St. Louis demokrata kerületi ügyésze, Kimberly Gardner természetesen a radikális baloldal mellé állt, és még július 2-án nyomozást rendelt el Mark és Patricia McCloskey ellen.
A Fox News, illetve más amerikai hírportálok beszámolója alapján
hétfőn őrizetbe vették a házaspárt.
Garnder közölte, hogy jogellenes fegyverhasználattal gyanúsítják őket, véleménye alapján az önvédelmet gyakorló ügyvédek miatt erőszakossá válhatott volna a megmozdulás.
A témával kapcsolatosan nyilatkozott a Foxnak Joel Schwartz, a McCloskey pár ügyvédje. Szerinte védencei
nem követtek el semmilyen bűncselekményt, hanem alkotmányos jogukkal élve megvédték magukat, amikor 300-500 szélsőséges betört a magánterületükre.
A házaspár is interjút adott a konzervatív hírportálnak. Patricia McCloskey azt mondta, éppen
vacsoráztak, amikor megjelentek a kertjükben a radikális baloldali aktivisták, akik azt üvöltötték, hogy megölik őket, egyesek közülük a lakás felgyújtásával fenyegetőztek, mások pedig azt mondták, hogy inkább beköltöznének oda.
Mindketten önvédelemre hivatkoztak, amikor fegyverekkel a kezükben kimentek a lakásuk elé, de lövéseket egyáltalán nem adtak le, a tüntetők pedig hamar elmentek onnan.
Mike Parson, Missouri állam republikánus kormányzója is önvédelemnek tartja a történteket, és közölte, hogy
amennyiben büntetőeljárás keretében elítélik a házaspárt, ő kegyelmet fog adni.
Missouri állam republikánus főügyésze, Eric Schmitt pedig abszurdnak nevezte a dolgot, véleménye alapján
nem szabadna vádat emelni a McCloskey házaspár ellen.
Korábban már kiderült, hogy a demokrata kötődésű Kimberly Gardner, amikor 2016-ban pályázott St. Louis kerületi ügyészi tisztségére, több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros Györgyamerikai milliárdoshoz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól (PAC).