A járványhelyzet miatt március közepén a könyvtárak is bezártak, ami azt is jelentette, hogy a könyvkedvelőknek máshonnan kellett olvasnivaló után nézniük. A közösségi oldalakon is több közösség is alakult, melyeken keresztül a könyvmolyok rendszeresen tájékozódhattak a könyvesboltok akcióiról és egymásnak ajánlották a jobbnál jobb olvasnivalókat. Az olvass otthon kezdeményezéshez aztán számos kiadó is csatlakozott, a kijárási korlátozás idején is több helyről 50 százalékos kedvezménnyel lehetett rendelni. Igaz, hogy a kiadók és a könyvesboltok szinte mindig akcióznak 20–30 tételt a készletükből és az online rendelésnél is kedvezményeket vehetünk igénybe, az elmúlt két hónapban azonban sok helyről valóban az összes elérhető könyvet féláron lehetett beszerezni.
A kijárási korlátozás végeztével folyamatosan nyitnak ki a könyvesboltok, azonban van még jó pár olyan akció, amit érdemes megnézni, főleg, hogy a könyvtárak még mindig nem nyitottak ki. A teljesség igénye nélkül, néhány megnézendő kedvezmény, hogy ne maradjunk olvasni való nélkül: a Gabo Kiadó szerdáig tartó #olvassotthon akciója keretében a legnépszerűbb sci-fi- és fantasykötetek mindössze 999 forintért vásárolhatók meg a webshopból.
Az Alexandra és Európa Kiadó március közepétől 40–50 százalékos akciót hirdetett, de még most is találunk jócskán könyveket 25–60 százalékos akcióval. A Scolar Kiadó május 31-ig gyereknapi akciójában 35 százalék kedvezménnyel kínálja a legnépszerűbb gyerekkönyveit, és 30 százalékos kedvezménnyel a Jaffa Kiadó gyerekneveléssel kapcsolatos kiadványait. Gyereknapi kedvezményekért egyébként is érdemes körbenéznünk, hiszen nincs olyan üzlet, amely ne adna kisebb-nagyobb akciót a gyerekkönyvekre. Hogy kellemesebben teljenek az otthonlét napjai, a Könyvtündér webshop maradj otthon, olvass otthon kezdeményezéséhez is több kiadó csatlakozott, a Scolar Kiadó, a Cahs Kiadó, a Kossuth Kiadó 40–50, vagy akár 80 százalékos közös kedvezménnyel segítette az elmúlt időszak tartalmas átvészelését.
A koronavírus érkezésével egyébként hirtelen megnőtt az érdeklődés azok iránt a könyvek iránt, amelyek világjárványokról, katasztrófákról szólnak. Albert Camus A pestis című regénye az egyik legkeresettebb lett, az embereknek igénye van az irodalom nyújtotta lelki felkészülésre járványveszély idején.
A járvány idején
Szinte biztos, hogy az elmúlt két-három hónapban történteket előbb-utóbb mozivásznon is viszont fogjuk látni és sok írót megihlet majd a világjárvány. Könyvet már olvashatunk erről az időszakról, méghozzá Paolo Giordano olasz író Járvány idején című művét. A szerző a bevétele egy részét a veszélyhelyzet tudományos kutatására ajánlotta fel.
Elindult a Könyv(fu)tár – házhoz viszik
Múlt héten elindult a Csorba Győző Könyvtár új szolgáltatása, a Könyv(fu)tár!, melynek keretében az olvasók házhoz kapják a könyveket. Az intézmény dolgozói már megkezdték a folyamatosan érkező olvasói igények feldolgozását, és a kért könyvek leválogatását, csomagolását, szerdán pedig már sor kerül az első szállításra is. A beiratkozott olvasók részére heti egy alkalommal viszik házhoz a dokumentumokat, de technikai okokból csak a fiókkönyvtárakból, a Tudásközpont állományából nem. Fontos tudnivaló, hogy ez a szolgáltatás térítési díjas, a 65 év alatti olvasóknak csomagonként 600, a 65 év feletti olvasóinknak csomagonként 300 Ft-ot kell fizetni.