– Műszaki és természettudományi vonalon igen kevés a női kutató. Mi a helyzet az orvosi területeken?
– A medikusok közt sokkal több a lány, s igaz ez a kutatókra is. Hozzátenném, negyed évszázada végeztem a POTE-n és akkor még fordított volt a helyzet. A férfiak most sokkal jobban favorizálják a klinikai gyakorlatot, azon belül is a műtéti tevékenységet.
– Kezdettől aktívan részt vett dr. Szolcsányi János professzornak a csípős paprika hatóanyagával, a kapszaicinnel kapcsolatos érző idegrendszeri kutatásaiban. Született ebből világraszóló gyógyszer?
– Az áttörést jelentő fájdalomcsillapító még nem került forgalomba. Igen hatékonynak bizonyult klinikai vizsgálatok során számos gyógyszerjelölt, de kiderült, hogy mellékhatásként jelentősen megemelik a testhőmérsékletet. Egy nagy koncentrációjú kapszaicint tartalmazó tapasz viszont kapható világszerte, amely bizonyos fájdalomállapotokra, például a herpeszes idegi fájdalomra igen hatékony. Saját kutatócsoportunkkal pedig egy nagyobb konzorciumon belül a kapszaicin-receptorhoz hasonló célponton ható vegyület fejlesztésén dolgozunk, amely jövőre klinikai vizsgálatokra kerülhet.
– Milyen területen hány csoport dolgozik a Szentágothai Kutatóközpontban?
– Húsz kutatócsoport tevékenykedik saját laboratóriumokban, de vannak társult tagjaink is, akik rendszeresen használják az infrastruktúránkat. A csoportok több mint fele orvosbiológiai, egyharmada természettudományi, egy műszaki- informatikai, egy pedig gyógyszerészeti. Bár a fő célunk a felfedező kutatás, a nemzetközi kiválóság – idén több, mint kétszáz minősített nemzetközi publikációnk jelent meg vezető szakmai folyóiratokban, ami kétszer annyi, mint az első években – azért született itt közel egy tucat szabadalom is.
– Hová vezet az útja a laboratóriumból?
– Dísznövényeket nevelek otthon, a Budai vámnál a kiskertemben. Továbbá Fadd-Domborinál van egy vízparti házunk, s gyakran járunk oda evezni, kirándulni és biciklizni.
Meszesről indult, s ma is ott él
Dr. Helyes Zsuzsanna 1971-ben született Pécsett. A Fehérhegyi Általános Iskolába járt, a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1989-ben, a POTE-n diplomázott 1995-ben. Azóta gyógyszertannal foglalkozik a PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében. Egyetemi tanár, az MTA orvosi osztályának levelező tagja, 2018-tól a Szentágothai Kutatóközpont elnöke. Férje, Tamasik Csaba, a Hauni Hungária Gépgyártó Kft.-nél kooperátor, két fiuk van, Péter (20) a Budapesti Gazdasági Egyetemen kereskedelmi és marketing szakon tanul, Márk (23) jogásznak készül.