– A focimeccs is lehangoló közönség nélkül, de a színjátszás egyenesen értelmetlen próbálkozás. Milyen ez belülről?
– A Csókos asszonyból azért már volt úgy tíz előadásunk nézők előtt. Ami igazán nehéz, hogy fél évig szinte egyáltalán nem voltunk színpadon, aztán hónapokig próbáltunk, de nem tudtuk, hogy mikor játszhatunk újra. S amikor végre közönség előtt szerepelhettünk, a darab harmadik felvonásának tetőpontján a Mi, muzsikus lelkek című dalban a felgyülemlett belső feszültség kiszakadhatott belőlem, megmutatva valamit a művészi létezésünk lényegéből.
– Egy fővárosi vendégszereplő az egyik előadásba elhozta a vírust, és csaknem a teljes szereposztás karanténba került. Mi alapján döntenek ilyenkor, hogy kik legyenek elkülönítve a társulatból?
– Ebből is látszik, hogy az óvatos intézkedések ellenére sincs tökéletes biztonság. Nálunk szerencsére igen hatékony a kontaktkutatás, mert megmutatja, hogy ki érintkezett közvetlenül a színpadon a vírushordozóval, s lekövethető az is, hogy ki volt a másfél méteres távolságán belül.
– Most itt az újabb nagy énekesi feladat a Kőműves Kelemenben, melynek a következő hétvégén lesz a házi főpróbája. A közönség viszont még jó ideig nem láthatja. Mit emelne ki ebből az előadásból?
– Egy Szörényi-Bródy rockballadáról van szó, egy olyan közismert ősi történetről, mely már a próbák alatt is nagyon sok kérdést vetett fel. S elöljáróban még annyit: végigjátszani jelentős fizikai és mentális kihívás.
– Tanult vagy féltucat hangszeren játszani. Melyik maradt fenn a rostán?
– Gyerekkorom óta sok hangszert meg tudok szólaltatni, de egyiket sem profi módon, s ezen most igyekszem változtatni, magasabb szintre emelni a tudásom.
– Hat fiatal színész is az elmúlt három évben került a Pécsi Nemzetibe. Hogy élik meg az igazgatóváltást?
– Leginkább várjuk a folytatást. Lipics Zsolt és Vidákovics Szláven is együtt játszott velünk az elmúlt években, így ismerik jól a gondolatainkat, a feszültségeinket, de tudják azt is, hogy mi az, ami jól működik.
A budapesti színművészetin végzett
Fekete Gábor 1993-ban született Kecskeméten. A helyi Kodály Zoltán Általános Iskolába és Gimnáziumba járt, a Pesti Magyar Színiakadémián tanult, majd elvégezte a Budapesti Színművészeti Egyetemet Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. A PNSZ-ben 2017-ben mutatkozott be, s azóta több zenés darabban is vezető szerepet kapott. Menyasszonya, Bianka, angol–matematika tanárszakon tanul. Októberben Budapesten a Trafóban is új bemutatóban szerepelt, a Fekete Ádám által írt és rendezett Haloktatás márványprotézissel című alternatív színházi játékban.