A lakott területen belül általunk készített országos gyorshajtási toplistát idén egy baranyai gyorshajtó vezeti, aki a megengedett sebesség majdnem triplájával haladt Pécsen. A sofőrt május 31-én mérték be egy civil rendőrkocsiból, mikor a Siklósi úton 50 helyett 146-tal száguldott, sőt a sofőrt a forgalomirányító-fényjelző készülék sárga, majd piros jelzésre váltása sem sarkallta lassításra. A gépkocsivezetőnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ugyanis a bírsága 350 ezer forint rúg, illetve 16 büntetőpontot is kapott a mutatványért. A második helyen egy tatabányai eset szerepel, a sofőr márciusban 50 km/h óra helyett 136 km/h sebességgel haladt Tatabányán mikor lefotózták, a dobogó harmadik fokára az a gépkocsivezető került, aki Gulácson 120-al száguldott júniusban. A sofőrt még a település előtt bemérték a rendőrök, akkor az Audi típusú gépjármű sebessége 221 volt. A jutalom itt sem maradt el, félmillió forintos számla érkezett a gyorshajtó részére.
A lakott területen kívül a legnagyobb sebességet május 16-án Veszprém közelében mérték be, ahol 228-al közlekedett egy autós. A második helyre Jánosháza térségében 223-mal száguldozó sofőr került, a harmadik az az Audis lett, aki 221-gyel közeledett Gulács felé. Baranyaiak igaz lemaradtak a dobogóról, ám egy motorost érdemes megemlíteni, aki 180-val közlekedett Szederkénynél. Az ő büntetése 300 ezer forint volt.
Az egyik legérdekesebb hírt Kecskemét városa szolgáltatta, ahol egy notórius gyorshajtóról számoltak be a rendőrök. A sofőr 2019 szeptembere és 2020. májusa között 73 alkalommal lépte át a megengedett legnagyobb sebességet Bács-Kiskun megyében, a mutatványát 2,5 millió forinttal jutalmazta eddig a rendőrség. Érdekesség az is, hogy a gyorshajtások felét Kecskeméten, a Budai úton található fix telepítésű Véda kamerarendszernél követte el.
Egyesek versenyeztek is az úton
Valahogy úgy látszik Pécs városában nagyon szeretnek száguldozni a sofőrök. Idén a Siklósi úton 146-tal haladt egy személyautó, de tavaly is volt már hasonló eset. Akkor két autós úgy gondolta versenyeznek egyet a baranyai megyeszékhelyen. A rendőrök éppen a Zsolnay Vilmos úton mértek 2019. december 19-én késő délután, mikor arra lettek figyelmesek, hogy két személygépkocsi elrepeszt mellettük. A belváros irányába közlekedő autók közül az egyik 132, míg a másik 137 km/h sebességgel száguldott. A rendőrök a két versenyzővel szemben 300 ezer forint pénzbírságot szabott ki. Szerencsére egyik esetben sem történt baleset.