– Hogy kezdődött, megverte sakkban a fiúkat általánosban?
– Volt nekem gyerekként mindenféle játékom, aztán legóból várost építettem a Barbie babámnak, aminek magam terveztem a ruháját, és Bburago autóval szállítottam mindenfelé. Nagymamám pedig az elsők között volt rendszertervező, így már kétévesen Commodore 64 játékprogramokkal játszottam.
– A PTE TTK hölgytanárainak egyike. Valóban olyan kevesen vannak női természettudósok?
– Az sokat elárul, hogy a PTE-n két informatikai tanszék működik, amelyeken én vagyok az egyedüli női tanár. Mindemellett jövünk fel, évről évre egyre több az informatikán a lány hallgató.
– A kívülállókat a járvány döbbentette rá, hogy az informatikának mekkora szerepe van a tanításban. Több tanulmányt is írt a témakörben, mennyire felkészültek ezen a téren pedagógusaink?
– Hihetetlenül rossz a helyzet, ráadásul nem csak az idősebb generációról van szó, a fiatalok sincsenek tisztában alapfogalmakkal. A tanárok és a diákok is nagyon leterheltek, így nem marad idejük és energiájuk a fejlődésre. És tudni kell, hogy a digitális oktatás nem azonos a mobil nyomkodásával, vagy a Facebook, a TikTok kezelésével. A tudatos, célzott eszközhasználat hiányzik, ami csak (tovább)képzés hatására alakulhat ki.
– Mi várható az oktatásinformatikában húsz év múlva?
– Hogy beépül minden tantárgyba, de sajnos nálunk eddig elsősorban kiszolgáló feladatokat kapott. Szerencsére folyamatosan nő az informatikai óraszám középfokon is, pár éven belül pedig különböző mobilos applikációk segítik majd a természettudomány oktatását, szemléltetését. Egyelőre azonban a legtöbb helyen hiányzik a családban az eszköz is a digitális oktatáshoz.
– Miként kapcsol ki, munka után játékprogramokat búj?
– Sajátos hobbim van: alig 15 esztendősen alapítottam egy gothic metált játszó zenekart, és Icethunder együttesünkkel öt éven át jártuk az országot. Gitáros-énekes voltam és dalszerző. Aztán a tagok nehezen összeegyeztethető egyetemi pályafutása miatt megszűnt a csapat. Azért nem álltam le teljesen, hét esztendeje a VoiSingers énekegyüttes tagja vagyok.
Az IT szerepét elemzi a nevelésben
Jenák Ildikó 1990-ben született Pécsett. A Nevelési Központba járt általános iskolába, a Janus Pannonius Gimnázium hatosztályos képzésén érettségizett, emelt szinten érettségizett matematikából, angolból és franciából. A PTE TTK-n matematika–informatika tanári szakon diplomázott. Az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolájában az IT nevelésben betöltött szerepét, a tanárok helyzetét elemzi disszertációjában. A PTE TTK Matematikai és Informatikai Intézetében az Informatika tanszéken 7 éve tanít. Párkapcsolatban él, Pécsett lakik.