Deichlerné Könyves Ildikó, a szigetvári Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola intézményvezetője köszöntőjében elmondta azt is, hogy a négy iskolában összesen 705 diák tanul. A pályázat megvalósításával nekik adnak lehetőséget arra, hogy korszerűbb, hatékonyabb iskolába járhassanak.
Golob István a szentlászlói tagintézmény vezetője ismertette, hogy az iskola honnan indult 1958-ban, és napjainkra hogyan újulhatott meg. Elmondta, hogy a munkálatokból már nincs sok hátra, s a fejlesztés következményei a gyerekeknek nagy örömet okoznak, szívesen járnak majd ide.
Varga Zoltán tervező az infrastrukturális fejlesztések terveit, valamint a projekt előrehaladását is bemutatta a négy iskola tekintetében. Mint mondta, a szigetvári iskola esetében 350 millió, a szentlászlói 171 millió, a nagydobszai 95 millió, a somogyapáti intézmény kapcsán pedig 59 millió forintból gazdálkodtak a nyertes ajánlattevők. Szentlászlón az építészeti felújítás 1087 négyzetméter területet érintett.
– Két helyszínen – Nagydobszán és Somogyapátiban már lezárult az építkezés, a szentlászlói és a szigetvári kivitelezés van még vissza. A pandémiás helyzetnek egy előnye volt, hogy az iskolák egy időszakban teljesen üresek voltak. Ezért van az, hogy több helyszínen már befejeződött a munka, és a másik két iskolában is jól áll a kivitelezés – fogalmazott a tervező.
Sásdon, Siklóson, Sellyén is bővítenek
Az eseményen Nagy Csaba országgyűlési képviselő és Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese is felszólalt. Nagy Csaba kiemelte, örül annak, hogy választókerületében Szigetvár környezetén kívül többek között Sásdon, Siklóson, Sellyén is lehetőség nyílott iskolák felújítására. – Az végképp jó érzéssel töltött el, hogy a kis iskolákra is jelentős összeget tudtunk, s tudunk fordítani. Ilyen és ehhez hasonló programokra a választókerület összesen 3,2 milliárd forintot kapott – mondta a képviselő.