Népkonyha nyílhat a városban – a vonatkozó ellátási szerződés részleteiről e heti ülésén tárgyalt a komlói képviselő-testület.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Pünkösdi Egyház kereste meg az önkormányzatot korábban azzal a tervvel, hogy a szociális étkeztetésen belül népkonyha szolgáltatást biztosítanának a városban. Céljuk, hogy a hozzájuk forduló rászorulókon segítsenek – azoknak az embereknek szeretnének minden nap egy tál meleg ételt biztosítani, akik nem képesek az anyagi, vagy szociális helyzetükből adódóan az étkezésért térítési díjat fizetni. Ennek biztosítása érdekében kívánnak ellátási szerződést kötni a város önkormányzatával.
A vonatkozó jogszabály szerint a népkonyha igénybevételére jogosultak a szociálisan rászorulók, különösen azok, akik a legalább napi egyszeri étkezésről nem képesek otthon maguknak gondoskodni koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Ezenkívül a szolgáltató a beérkező igények alapján további rászorultak részére is megállapíthatja a jogosultsági feltételeket.
Az előzetes egyeztetések alapján a Zrínyi téren, a Magyar Pünkösdi Egyház Komlói Gyülekezetének telephelyén kapna helyet a népkonyha, ezenkívül a körtvélyesi és a kenderföldi városrészben is biztosítanák a szolgáltatást, illetve törekednek arra, hogy a város egyéb pontjain is (például Szilvás, Gesztenyés, Belváros) hozzájuthassanak a napi egyszeri meleg ételhez a rászorulók – ennek feltétele, hogy az érintett városrészekben a szükséges helyiségek, a megfelelő körülmények rendelkezésre álljanak.
Más települések is aktívan lépnek
A komlói kezdeményezés nem egyedi példa a megyében, hiszen több baranyai város is bővíti szociális ellátóhálózatát ezen a téren a jelenlegi időszakban. Ha nem is a komlóihoz hasonló hálózatos szerveződésben, de szinte minden baranyai kisvárosban megkülönböztetett figyelmet kap most a szociális étkeztetés biztosítása, és hasonló igénnyel gondoskodnak a hajlékukat vesztőkről, a nehéz anyagi körülmények között élőkről, illetőleg a családi támasz nélkül maradó idősekről a megye legtöbb településén is.