– Sokkal gazdagabbak lettünk, és jobban meg tudjuk mutatni a sokac kultúrát, ami véleményem szerint szükséges is, mivel mostanában nem a kultúrának megfelelő népviseletek készülnek – mondta Jaksics György, a Mohácsi Horvát Önkormányzat elnöke lapunknak.
A busójárás kapcsán elmondta, hogy a sokac népviselet készítése nagy népszerűségnek örvend, sok fiatal öltözik be, de többen eltérnek a hagyományos népviselettől.
Arany csíkok, különböző rongyok díszítik manapság a ruhákat, ami a sokac hagyományban egyáltalán nem léteznek, és ha nem vigyázunk, 20-30 év múlva teljesen eltűnik a féltve őrzött tudás – mondta lapunknak Jaksics György.
A Sokac Házban interaktív bemutatókon keresztül lehet megnézni a hagyományos táncokat, viseleteket és szokásokat. Ez erősen ajánlott azoknak a fiataloknak, akik részt szeretnének venni a mohácsi fesztiválon.
– Elindítottunk egy olyan programot, ahol élőben is meg lehet tekinteni a hagyományhoz kapcsolódó érdekességeket, s idős, a témában jártas asszonyoktól kérdezni is lehet.
Jaksics György azt is elmondta lapunknak, hogy sok fiatal kér kikérőt az iskolában a busójárás alkalmából, hogy minél többen részt vehessenek a programokon. Tavaly 450 igazolást adott az önkormányzat, azonban idén már nem lehet csak úgy hozzájutni a papírokhoz. Részt kell venni a fiataloknak egy tanfolyamon, ahol elsajátíthatják a hagyományos táncot, a népviselettel kapcsolatos tudnivalókat és egy előadást is végighallgatnak. Így próbálják őket arra ösztönözni, hogy megtartsák a szokásokat.
A Sokac Házba ellátogató vendégek, turisták interaktív módon megismerkedhetnek a sokac néptánc és népzenei kultúrával, gasztronómiával, viseletkészítéssel és más népi mesterségekkel, szokásokkal, az olvasókör hagyományőrző csoportjai ugyancsak otthonra lelnek.
Busójárás mellett jelmezbál, népművészek mellett gagyiárusok: biztosan jól van ez így?!
A féltve őrzött közös kincseink, mohácsi hagyományaink mellett ma már az Elvisnek, bohócnak, amerikai módi szerint boszorkánynak öltözött jelmezesek, a gagyiárusok, s a tuc-tuc zene a vidámaparkosoknál is részei busójárásnak. Ha nem vigyázunk, éppen a lényeg lesz oda, s akár még a világörökségi címünknél is rezeghet a léc.
Többen már akkor megkondították a vészharangot, amikor 2009-ben az UNESCO felvette az emberiség szellemi világörökségét számba vevő listára a mohácsi busójárást, mondván, a hagyománynak világszerte ismertséget hozó címmel együtt a télűzés varázsa akár meg is kophat. Akkori érvelésük szerint attól tartottak, hogy azzal, hogy egyre többen és többen érkeznek Mohácsra, a programok felhígulnak, s a tömeggel együtt beszivárognak olyan jelenségek, elemek is, amelyeknek a busójáráshoz abszolút semmi köze.
Sajnos úgy tűnik, hogy az óvatoskodóknak részben igazuk lett.
Hangsúlyozzuk, hogy nem most kezdődött – tehát ne is próbálja senki belekeverni a politikát -, csak most teljesedett ki az évek óta tartó folyamat. A busójáráson ma már láthatunk mindenféle, például Elvis-, amerikai módi szerint boszorkány- vagy bohócjelmezbe öltözött „alakoskodókat„ is, egyre többet, s ha nem lennének busók is, úgy is érezhetnénk magunkat, mintha egy nagy, össznépi karneválon lennénk – bárhol másutt a világon.
S ez bizony baj.
Mint ahogy az sem pusztán csak örömmel jár, hogy a busójárás látogatottsága immár tényleg hatalmas méreteket öltött – már szombaton is annyian vannak, mint máskor egy erős vasárnapon.
Ennyi ember valóban tartalmas szórakoztatásáról bizony nem egyszerű gondoskodni, s persze az sem biztos, hogy közülük mindenki pusztán a hagyományok megismerése miatt érkezik Mohácsra, hanem sokkal inkább szórakozni, bulizni. Ez akár még jó is lehetne így, de valamit akkor is kezdeni kellene velük, mert a céltalanul lődörgő emberfolyamot látni, s elcsípett beszélgetéseiket hallgatni – melyekből kiderül, hogy sajnos az üresjáratok időtartama alatt unatkoznak -, különösen mohácsiként, fájó.
S végül jegyezzük meg azt is, hogy nagyon ide nem illők a gagyiárusok, akik elképesztő árakon kínálják a bóvlit, a vidámparkosoknál üvöltő tuc-tuc zene ugyanez a kategória, s – bár tudjuk, hogy ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, hiszen piaci viszonyok vannak – az meg egy külön misét is megérne, hogy az étel- és italárusok a budapesti Vörösmarty téren tapasztaltakhoz viszonyítva is szinte megfizethetetlenek.
Szóval, ha ez utóbbit még le is húzzuk a listánkról, akkor is bőven akadna tennivaló.
Elég csak arra gondolni, ahogy fent olvasható, Jaksics György – akinek elhivatottságához, szakértelméhez kétség sem férhet – is felemelte a szavát amiatt, hogy a sokac viseletek ma már szinte futószalagon készülnek, csak éppen sok közük nincs az eredetihez.
Érdemes meghallani a szavát, s mások szavát is.
Talán még nem késő, s ismét a helyes irányba lehet mozdítani a busójárást, mert ha nem vigyázunk, le is kerülhetünk az emberiség szellemi örökségét tartalmazó listáról, de ami ennél is nagyobb baj lenne, az az, ha saját magunk mondanunk le egyik legnagyobb kincsünkről. M. B.