Egészségfelmérés címén szervezik, a végén mégis drága eszközök megvásárlására próbálják rávenni az embereket a termékbemutatókon. Egyik olvasónkat is megkeresték hasonló ajánlattal. Igaz, ő nem vásárolt semmit, de sokan nem voltak ilyen megfontoltak, és igent mondtak az ajánlatra.
A termékbemutatók szervezésére szigorú előírások vonatkoznak, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy a vásárolt árut az átvételétől számított 14 naptári napon belül indoklás nélkül visszaküldhetjük – ez vonatkozik az interneten vásárolt termékekre is. Horváth Lászlóné, a Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke azt is tanácsolja, hogy minden szerződést figyelmesen olvassunk el aláírás előtt, mert módosítására csak a bíróság illetékes, ha a változtatáshoz nem járul hozzá a másik fél.
Az elnökasszony felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelemben kapható termékeken az eladási ár feltüntetése kötelező. Ha több árat is feltüntetnek a terméken, a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási árat felszámolni. A tartós fogyasztási cikkek esetében a vásárlástól számított egy évig jótállás, ezt követően újabb egy évig kellékszavatossági jog illeti meg a fogyasztót. A nem tartós fogyasztási cikkeknél pedig két év kellékszavatosság érvényes a gyártási eredetű hibára. A jótállási idő alatt az eladó vállalkozás kötelezettsége annak bizonyítása, hogy a termék meghibásodása nem gyártási eredetű. A termék minőségével kapcsolatos reklamációhoz a blokk, a számla elengedhetetlen. Ha a vitás ügyet nem tudjuk rendezni, a Békéltető Testület nyújt segítséget.
Tudatos vásárlás
Abban az esetben, ha a vállalkozással vagy annak alkalmazottjával kapcsolatban merül fel panasz, azt írásban jelezhetjük vagy az üzletben a Vásárlók Könyvébe is beírhatjuk. A panaszra adott határidőn belül kötelesek válaszolni. Az említett tanácsok a tudatos fogyasztói magatartás kialakulását segítik, amelyet a fogyasztóvédelmi tanácsadás mellett a legfontosabb feladatának tart a Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület. A fogyasztói érdekek képviseletét tehát ez a szervezet látja el a megyében, tevékenységét szakemberek segítik, akik jól ismerik a kereskedelmi-, a közüzemi és egyéb szolgáltatásokat, továbbá a fogyasztói jogokkal foglalkozó jogászok is közreműködnek munkájukban. Az egyesület várja a jogai iránt érdeklődő fogyasztók jelentkezését, akik tagok szeretnének lenni. A szervezet kedden, szerdán és csütörtökön 9–12 között személyesen fogadja az érdeklődőket Pécsett, az Apáca utca 15-ben.