– Valószínűleg idegméreggel végezhettek velük, sajnos nem ez az első ilyen szomorú eset, pár évvel ezelőtt hasonlóan végeztek több kiscicával. Akkor is csak az anyamacska maradt életben, mint most – mesélt a tragikus esetről Pap Zsolt, a horgászegyesület titkára. – Az anyacica pár hónappal ezelőtt kölykezett le nálunk a faház előtt. Azóta neveltük őket, külön kis táljuk volt, és az idejáró pecások is szívükön viselték a sorsukat. Mindig hoztak valami ételt a cicáknak, konzerveket, tejet, sajtot, húst.
Az egyesület az állatpusztulások után megkereste a környező gazdákat másfél kilométeres körzetben, hogy helyeztek-e ki mérget a szántóföldjeikre az elmúlt hetekben, de mint kiderült, ilyen nem történt. A feltételezett mérgezés miatt bejelentést tettek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. Bíznak benne, hogy sikerül az elkövetők nyomára akadni, hiszen, aki állatokat pusztít el, annak felelnie kell a tettéért.
A BCM Horgászegyesület 1977-ben alakult Harkány mellett, amelyet a beremendi cementgyár dolgozói hoztak létre. Azóta a cég kivonult az egyesület mögül, de a horgásztavakat az egyesületre hagyományozta. Három tavat gondoznak, a szödönyit, a kertaljait és az Új-horgásztavat, továbbá két csatorna tartozik a gondozásuk alá, az Egerszegi és a Szuezi. Ezek a csatornák vezetik el a felesleges vizet a tavakból, és mint megtudtuk, bőséges halállománnyal rendelkeznek, illetve a különleges neveket a korábbi beremendi dolgozók adták a tavaknak és a csatornáknak. Az elmúlt időszakban pontyokat, amurt, szürke harcsát, kárászt, nagy méretű dévérkeszeget és háromezer egynyaras süllőt telepítettek a tavakba, hasonlóan a korábbi évekhez.
– Sokan járnak hozzánk horgászni. A nagyméretű pontyaink, amurjaink, harcsáink miatt szeretnek idejárni a pecások nemcsak Baranyából és a környező megyékből, hanem az ország különböző részeiből – tájékoztatta lapunkat Pap Zsolt.
Képünk illusztráció.