Az augusztus 20-i pécsi központi ünnepség 17 órakor kezdődik a Magtár Látogatóközpont dísztermében. A közel egyórás program fókuszában a kenyér és a kenyérhez kötődő népszokások állnak – közölte a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Az érdeklődők a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációval vehetnek részt az ünnepségen, amit a [email protected] címen tehetnek meg.
Este hat órakor kezdődik az ünnepi szentmise a székesegyházban, fél 8-tól hallható az ünnepi díszhangverseny a Dóm téren, majd látványos fényfestés kezdődik a Szent István téren. A programok mellett a Sétatéri esték keretében ízletes ételek és borok várják az érdeklődőket. A Balokány is felélénkül augusztus 20-án délelőtt kilenc órától, ahol Tó-parti ünnepséget rendeznek.
Komlón a római katolikus templomban tartott reggeli szentmisét követően a Templom téren veszi kezdetét az ünnepség, majd 17 órától a 48-as téren megnyitják a Komlói Amatőr Színházi Találkozót. Szigetváron este hat órától kenyérszentelésre és ünnepi szentmisére kerül sor a Szent Rókus-plébániatemplomban, ezt követően Tötös Roland operaénekes lép fel a várban. Kozármislenyben 17 órakor a művelődési központ előtti téren veszi kezdetét az új kenyér ünnepe, Bólyban pedig gyermekműsorral, operettel, utcabállal várják az érdeklődőket.
Változások lesznek az ünnep miatt
A most következő hosszú hétvége természetesen beleszól az üzletek nyitvatartásába és a buszok, vonatok menetrendjébe is. A boltok többsége csütörtökön nem nyit ki, a hét hátralévő részében azonban már a megszokott rend szerint várják a vásárlókat. A megyeszékhelyen a helyi járatú buszok is ritkábban közlekednek mind a négy nap, de ugyanígy a vonatok és a távolsági buszok menetrendje is változik az ünnepnek megfelelően, ezért utazás előtt mindenképpen tájékozódjunk. A Magyar Közút Nonprofi t Kft. ugyanakkor felhívja a fi gyelmet, hogy a gyorsforgalmi utakon megnőhet a forgalom, ezért körültekintésre kérnek mindenkit. A hulladékszállítási rendben nem történik változás, viszont a pécsi és vidéki hulladékudvarok augusztus 20–23. között zárva tartanak.