Tavaly október közepétől szabálysértésnek minősül, ha valaki életvitelszerűen az utcán él. A törvény életbe lépése után az első hónapokban eltűntek a hajléktalanok az utcákról. Kezdetben a rendőrök több szabálysértési eljárást indítottak a renitensek ellen, majd az idei évben mintha megváltozott volna ez a tendencia. A jó idő beköszöntével, egyre több hajléktalan tért vissza a terekre. A Támasz Alapítvány szakmai vezetője, Hajdu Krisztián véleménye szerint lehet, hogy a rendőrség kivár, milyen ítélet születik, hiszen a kaposvári, székesfehérvári bíróság normakontroll eljárást, vagyis felülvizsgálatot kért az Alkotmánybíróságtól.
– A törvény életbe lépése óta elmondható, többen vették igénybe ellátórendszerünket. Megjelentek olyanok is, akik eddig az utcán vagy más helyen éltek – tette hozzá a szakértő. – A Női Éjjeli Menedékhely száz százalék fölött működött, ezért bővíteni kellett. A többi intézményünk kihasználtsága 90-100 százalék között mozgott.
A Támasz Alapítvány intézményrendszerében egy év alatt közel 1300-an fordulnak meg, de ebbe beletartoznak olyanok is, akik csak egyszer vették igénybe a népkonyhát. A szociális munkások 400-500 rossz sorban élő emberrel tartanak kapcsolatot, az utca embere pedig átlag száz hajléktalannal találkozik a tereken. A többiek kerti házakban, hidak, lépcsők alatt bújnak meg, illetve a mecseki kilátókba húzódnak.
– Sokan kritizálják az ellátórendszert, ám mi nem tudunk egy társadalmi problémát megoldani. Fő szerepünk, hogy fizikálisan segítséget nyújtsunk, legyen meleg helyük, legyen hol aludniuk, fürödniük a rászorulóknak – tette hozzá Hajdu Krisztián.
Több mint 300 embert figyelmeztettek
A törvény életbe lépése után az első napon országosan 27 rendőrségi eljárás indult. Egy hónapra rá ez a szám 197-re kúszott. Szerettük volna megtudni, hogy mennyi eljárás indult pontosan tavaly és mennyi idén. A rendőrség sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy ők görgetett országos statisztikai kimutatást vezetnek, ezért időszakos bontást nem tudnak adni. A törvény hatályba lépése óta 2019. március 18-ig országszerte 347 esetben alkalmaztak helyszíni figyelmeztetést. A rendőrség a fenti szabálysértés miatt 14 szabálysértési előkészítő eljárást indított (egyet Pest, egyet Fejér, kettőt Baranya, egyet Somogy, egyet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, nyolcat pedig Budapesten), amelyből tíz esetben került sor bírósági tárgyalásra.