Szüleik kíséretében hosszú sorokban várták a gyerekek, hogy kipróbálhassák, milyen bepakolni a mosogatógépbe, milyen teregetni, felsöpörni vagy bevásárolni. Voltak köztük egészen fiatalok, de általános iskolás korúak is. Egy dolog volt közös bennük: mindannyian élvezték a házimunkát. A fáradozásnak meg is lett az eredménye, játékpénzt kaptak cserébe, amivel légvárazhattak.
Az Apáczai Nevelési Központ sportcsarnoka változott át egy napra játszóházzá. A Pécsi Család- és Karrier Pont szervezett ott programokat vasárnap, amelyekkel az otthon és a család körül végzett, úgynevezett láthatatlan munka fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet. Elsősorban a fiatalabb korosztály tagjait akarták volna bevonni, hogy jobban megbecsüljék a házimunkát.
– Április első keddjén ünnepeljük a láthatatlan munkát, ennek a rendezvénynek is ez az apropója – mesélte lapunknak Gellén Nóra, a Pécsi Család- és Karrier Pont vezetője. – A célunk az volt, hogy a játékos feladatokkal láthatóvá tegyük ezeket a házimunkákat.
A fiatalok a programról azzal az emlékkel térhettek haza, hogy az elvégzett munkának értéke, értelme is van, hiszen kaptak érte cserébe valamit, és annak felhasználásával még szórakozhattak is. A szervező szerint ez az első lépés lehet afelé, hogy a most felnövő generáció máshogy álljon hozzá ehhez a kérdéskörhöz.
Partnerként kell kezelni a gyerekeket
A gyerekek bevonása a házimunkába fontos, de azt minden szülő maga dönti el, hogyan motiválja őket. Megoszlanak a vélemények például arról, hogy fizessünk-e a fiataloknak az elvégzett feladatért, hiszen felnőttként sem kapunk pénzt érte. Gellén Nóra szerint ilyenkor az legyen a cél, hogy ne a fizetségért csinálja meg a gyerek a munkát, hanem azért, hogy mert így könnyebb lesz a családjának, több időt tudnak együtt tölteni. És a gyerekek mellett a felnőtteket is motiválni kell. Fontos, hogy a családban mindenki járuljon hozzá a feladatokhoz. Ha partnerként kezeljük a csemetéket, és bevonjuk a feladatokba, akkor utána máskor is szívesen fognak segíteni.
Játékos formában vonjuk be a munkába
A rendezvényen megkérdeztünk anyukákat is, ők hogyan vonják be gyermekeiket a házimunkába. Egy hat éves kislány anyukája azt mesélte, nagyon élvezte csemetéje a játékos feladatokat, de otthon is szokott segíteni a feladatokban. A szobáját ő tartja rendben, de felmosni is nagyon szeret. Barátnője is elkísérte a programra, akinek egy nyolc éves kislánya és egy tizenkét éves fia van. Ő is azt mondta, hogy gyermekei minden házimunkában szívesen segítenek, ráadásul maguktól kezdtek a feladatokba. Véleménye szerint ezt nem lehet erőltetni, a gyereknek magának kell döntenie, hogy részt vesz a munkákban. És játékos formában minden feladatba be lehet őket vonni.