„Anyu, nem jó a közérzetem. Fáj a fejem, és úgy érzem hőemelkedésem van.” Ezekkel a szavakkal kelt ki az ágyból a 11 éves lányom, Ágnes, miközben az orrát törölgette. Ebben az időszakban nem egyedi eset, hogy hasonló tünetekre panaszkodnak a gyerekek, és a felnőttek. Ugyanis január közepétől évek óta ugrásszerűen emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma, és egyre többen keresik fel a háziorvosukat.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleménye szerint megkezdődött hazánkban az influenzajárvány. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján január 7–13. között az országban 19 300 fő, az előző hetinél több mint 75 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A legtöbb megbetegedést Fejér megyében és Budapesten regisztrálták.
Baranyában is emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. A Siklósi járás területén már jelenlévő influenzavírus elindította a járásban a járványt. A korcsoportok érintettségében kiemelhető, a legtöbb beteg a 15–34 évesek között van, de a 14 év alattiakat sem kíméli a vírus. A Komlói járás területéről jelentettek egy óvodai járványt, mintavételezés történt, még eredmény nincsen. A 49 óvodásból 28-an lettek betegek. A Mohácsi járásban egy óvodai és egy iskolai közösségben indult el légúti járvány, kórokozó még nem ismert. Kórházi látogatási tilalmat még nem rendeltek el Baranya megyében, de Dél-Dunántúlon sem.
Az influenza elleni védőoltás hatása két hét alatt alakul ki, így még mindig nem késő az oltás beadása. A védőoltások elsődleges célja a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedések, és az influenza okozta halálesetek megelőzése. E cél elérése érdekében a kormány ebben az évben is 1 300 000 adag térítésmentes oltóanyagot biztosít a kiemelten veszélyeztetettek számára. Baranya megyében több mint 50 ezer ilyen oltóanyag áll rendelkezésre.
Vannak, akik a gyömbérre esküsznek
Az influenza évente közel egymillió embert fertőz meg hazánkban. A betegség elkerülhető. A kórokozók a kezekről jutnak be a leggyakrabban a szervezetekbe. A rendszeres szappanos kézmosás segít távoltartani a kórokozókat. Érdemes rendszeresen megtisztítani a sok ember által használt tárgyakat is. Otthon és a lakásban pedig érdemes többször szellőztetni.
Többen házi gyógymódokra esküsznek. Vannak, akik a fokhagyma immunerősítő hatásában bíznak, mások a déli gyümölcsökben (kivi, narancs, mandarin), mézben, gyógyteában, C-vitaminban. Az egyik kollégám a gyömbérre esküszik. Naponta lereszel egy keveset belőle, amit utána bekanalaz. Azt elmondhatom, hogy őt valahogy elkerüli az influenza. Évek alatt még soha nem láttam, hogy a betegség miatt maradt volna otthon.
A vitamindús, egészséges táplálkozás, a mozgásban gazdag életmód fontos eleme a szervezet erősítésének. Ez persze nem feltétlenül elég a fertőzés kivédésére, azonban segíthet a gyorsabb gyógyulásban.