Mint megírtuk, a Pécsi Tankerületi Központ pályázati keretéből a Rákóczi úti épületben a szakemberek elektromos rekonstrukciót hajtottak végre, a közlekedők új burkolatot kaptak, s emellett a termeket és a folyósokat is kifestették több mint két évvel ezelőtt – a külső megújulás azonban akkor elmaradt.
Az előző fideszes városvezetés két éve döntött a Liszt Ferenc Zeneiskola korszerűsítését célzó pályázat benyújtásáról, és meg is kapta a támogatást, a közbeszerzés viszont akkor sikertelen lett.
Az intézmény igazgatója, Zsoldos Attila lapunknak most azt mondta, hogy a fejlesztés céljaként az épület külső hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a padlás szigetelése volt megjelölve és az önkormányzati választások után új közbeszerzést írtak ki.
– Február végén hívtam Csúcs Zoltán igazgatót a Pécsi Városfejlesztési Zrt.-nél, aki azonban nem tudott konkrétumokat mondani az energetikai pályázat sorsát illetően – fogalmazott Zsoldos Attila, aki azokra a kérdéseinkre is nemmel felelt, hogy egyeztettek-e egyáltalán velük, vagy tudnak-e a projekt folytatásáról.
A Péterffy Attila polgármester irányította balliberális városvezetést ez ügyben is megkerestük – ahogy korábban legalább félszáz alkalommal –, de nem reagáltak ezúttal sem.
Nem válaszolnak a képviselőnek sem?
A nemzeti oldal képviselője, Berényi Zoltán (ÖPE-KDNP) írásos kérdéssel fordul a balliberális polgármesterhez a keddi közgyűlésen. A levelében az áll, hogy január 27-én Vasas, Hird és Somogy településrészek lakóinak több problémájával kereste meg a városvezetőt, ezt megismételte márciusban is, de azóta sem kapott választ. Ezért már türelmetlenül kérdezi, hogy az egyes felvetésekre milyen megoldás, vagy válasz érkezik.
A képviselő levelében – a meglátása szerint – balesetveszélyes omladozó önkormányzati tulajdonban lévő épület bontásáról, amely mellett iskolások mennek el, veszélyes korlátról, az őket hátrányosan érintő buszmenetrendi változtatásokról is érdeklődik, de ivóvízbekötések, vízelvezetések, illegálisan lerakott állati tetemek, valamint a rendelkezésre álló, mégis üres körzeti megbízotti iroda kapcsán is tesz fel kérdéseket Péterffy Attilának.