A magyar drogbárót nemrég fogták el a társaival együtt. Mint lapunk megírta, összehangolt akciót szervezett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy új pszichoaktív anyagot terjesztő hálózat ellen Pécsen. A razzia során 23 személyt fogtak el, a maffia vezetője Z. volt.
– A településen, ahol élt a családjával, most mindenki picit fellélegzett, mert már elviselhetetlen volt a terrorja. Mondjuk nagy család az övék, így is maradtak még jó páran – nyilatkozta a bűnöző ismerőse a Blikknek.
– Ő tényleg úgy viselkedik, mint a Keresztapa. Uralkodik mindenkin, aki ellentmond, azt megveri. Hiába tudta mindenki, hogy drogot árul, szólni a hatóságoknak senki nem mert. A börtön nem ismeretlen számára, többször volt már büntetve – mesélte.
A kis Baranya megyei településen élő férfi még évekkel ezelőtt kicsiben kezdte a kábítószer-terjesztést, mostanra azonban vérprofi hálózatot épített ki, bandájával két év alatt 14 ezer csomagot kézbesített, amivel mintegy 200 millió forintot kaszáltak.
A vádlott és fia 2019 elejétől 2020. augusztus 26-ig ismeretlen személytől kábító hatású anyagokat tartalmazó porokat szereztek be. Ezeket a vádlott és további három gyanúsított – akik közül ketten a porok értékesítésében is részt vettek – egy pécsi lakókocsiban acetonnal keverték, orvosi zilizzel felitatták, majd kiszárították és egységes adagokra osztották annak érdekében, hogy azok fogyaszthatók és értékesíthetők legyenek.
Az elkészített új pszichoaktív anyagokat a vádlott átadta az értékesítéssel megbízott kilenc gyanúsított-társának, akiknek egy része hét állandó pécsi helyszínen – nagyrészt társasházi lakásokban – adta el a kábító hatású anyagokat ismeretlen személyeknek, a többieket pedig a vádlott napi szinten telefonon keresztül utasításokkal látta el, hogy hova, kihez menjenek az új pszichoaktív anyagokért, és mit kell a fogyasztóknak értékesíteni.
A vádlott a gyanúsítottak közreműködésével Pécs belterületén hetente több száz gramm mennyiségben értékesítettek új pszichoaktív anyagot. A gyanúsítottak – akik közül a legtöbben többszörösen büntetett előéletűek – a bűncselekményt szervezetten követték el.
A csoport külön informatikust és logisztikust is alkalmazott, a külföldi weboldalakról beszerzett anyagot postán, illetve futárcégekkel juttatták el a vásárlóknak.
A rendőrség hosszas előkészítés után csapott le rájuk, a vezért, a testvérét és a feleségét Horvátországban kapták el. Bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoznak ellenük.