Egy Hunyadi úti ház kertjének a végébe, a Péter utcai támfalra ráépítettek egy társasházat. A lehető legszűkebb résznél, elvéve a parkolót, a járdát és időnkét a teljes utat. Mint minden építkezésnél, itt is rengeteg zajjal, egyéb problémával kellett megküzdenie az utcában lakóknak, de végre szeptember végén eljutottak a közművesítésig és azt hittük, ezzel könnyebb lesz a közlekedés. De nem!
Október elején lefedték ugyan az árkokat, de az utat azóta se állította senki helyre, pusztán lehetővé tették az egyirányú szakasz ismételt használatát. Az út több mint 50 méteres része aszfalthiány miatt 5-10-15 centis gödrökkel van tele, járható ugyan, de az ott áthaladó kocsik futóműve károsodik. Hetek óta nem történik semmi, a helyreállítás szándéka sem látszik, pedig az utcában azóta kátyúztak is. Legnagyobb bosszúságunkra az utcán végigautózva a lejtőn, súlyos, maradandó károk keletkeznek a felniken, a futóművön és ez senkit nem érdekel. Hiába jeleztem a városüzemeltetés felé, hogy már két hónap is eltelt, de semmi nem történt.
Eddig a Pálosok felé kellett kijárnunk, ha nem akartuk szétveretni az autóinkat, de most rákapcsoltak a másik oldal felé is az építkezésnél és ott is folyamatos a dugó. A 10 tonnás földszállító és téglaszállító, a betonpumpa, a markoló jelenléte mindennapos, reggeltől estig bármikor ott állhat. Ilyenkor se le, se fel… Kérdéseim: hogy engedhetik meg egy magán építkezés miatti útfelbontás helyre nem állítását?
Azt nem a lehető legrövidebb idő alatt kellene elvégezni? Miért nem lehet kötelezni a felbontás után a helyreállítás maradéktalan elvégzésére az építtetőt? Miért fontosabb egy magán építkezés, mint a közút normál használata? Az a megoldás, hogy pereljenek az autósok, ha megsérül az autójuk? Ez a csendes kis utca és a környék élhetetlen lesz lassan az átgondolatlan építkezési engedélyektől.
Név és cím a szerkesztőségben