Hit, remény, öröm és szeretet, a négy adventi gyertya jelentése, mely emlékeztet bennünket arra, hogy a hétköznapokból, ha csak pillanatokra is, de eltüntetjük a sivárságot, a szürkeséget, és az elröppenő időben ünnepet varázsolunk. Egy kis jóindulattal, kedves szavakkal, odafigyeléssel.
Mikor meggyújtjuk gyertyáinkat, emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára, és mondjuk, „egy pillanatra megállunk az örök körforgásban”. Megállunk és a karácsonyi fények tükrében magunk mögött hagyjuk a rémisztő árnyakat, a gyűlölködést, az irigységet és megannyi gyarló emberi tulajdonságot, mellyel mérgezzük magunkat, embertársainkat. Hiszen nem azért jöttünk a világra, hogy elmenjünk egymás mellett, mintha idegenek volnánk.
A karácsony emlékeztet bennünket a szeretet fontosságára. A karácsonyi ünnep fontos eseménye az ajándékozás, de szerencsére a karácsony- éj misztikuma nem múlt el, csodája ma is élénken él közöttünk. Mindannyian vágyódunk családunk, barátaink körülölelő szeretetére, melyet az ünnepi együttlétek által tapasztalunk. Ilyenkor valóban megnyitjuk szívünket az örömre, a mások iránti szeretetre. Egy kedves szó, egy mosoly jótékony hatással van mindenkire.
Átélhetjük a csodát, melyre a szeretet teszi képessé az embert. Karácsonyeste minden elcsendesedik, a közlekedés leáll és a gyertyák fényéhez hasonlóan, az emberi szívek is felragyognak. Jobban odafigyelünk a másik emberre, együttérzünk a bajba jutottakkal, az egyedülállókkal, megértést viszünk a kapcsolatainkba és azt látjuk, hogy végső soron mindannyian összetartozunk. És ráébredünk, hogy az élet öröm és nem mártíromság és örökös szenvedés.
Az emberség, a jóindulat, az udvariasság áthatja érzelmeinket és életünk gazdagabb lesz. A tartalmasan eltöltött percek jóérzésünket, lelki megújulásunkat növelik.
Kívánom, hogy az ünnep segítse önöket kikapcsolódáshoz, testi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez, hogy az újévet, új szívvel és újult erővel kezdhessük.
Németh Norbert,
Rózsafa polgármestere