A balliberális városvezetés a pécsi vásárcsarnok kapcsán a korábbi önkormányzatot és a kormányt hibáztatja, mert érvelésük szerint az előző városvezetés idején – valójában közvetlenül az önkormányzati választások előtt néhány héttel – el kellett volna indítani a projektet, méghozzá a szükséges kormányzati támogatással együtt. A kormány szerintük azért késlekedett, mert az építkezéshez még szükséges plusz 415 millió forint odaítéléséről csak nemrég hozott határozatot.
A képet erősen árnyalja, hogy az immár tavaly október óta regnáló balliberális városvezetés csak nyáron döntött arról – tehát hónapokkal beiktatásuk után –, hogy saját forrásból kipótolja a szóban forgó többletköltséget, ezért csak akkor indították meg a beruházást.
A fideszes polgármester irányítása alatt Komlón viszont hasonló helyzetben már idejében cselekedtek, miközben a pécsihez képest jóval kisebb volumenű és méretű piac- és vásárcsarnok rekonstrukciójáról, tehát nem egy fejlesztési beruházásról volt szó.
– Nálunk is az eredetihez képest többletköltséggel járt a beruházás, és mi is kértük a kormányt, hogy pótolja ki az eredeti összeget 140 millióval. De mivel tudtuk, hogy a kormányzati határozat időbe telik, ezért a város úgy döntött, hogy amíg a kabinet nem bólint rá a kérdésre, addig az önkormányzat biztosítja a szükséges forrást – mondta Polics József polgármester, aki hozzátette azt is, hogy náluk is be kellett zárni a csarnokot az építkezés idejére, hiszen azt az épületet újították fel, ahol árusítottak, de nagyobb problémák elkerülésével meg tudták oldani az árusítást, gyakorlatilag a csarnok szomszédságában.
Párhuzamosan zajlik a két beruházás
A pécsi városvezetés azzal védekezik, hogy azért fontos az egy éves bezárás, mert 800 millió forintból, a régi csarnokot felújítva, abban szolgáltatóközpontot hoznak létre. Viszont ennek a munkának és az új csarnok építésének is 2022 végéig be kellene fejeződnie, ezért van szükség az árusok ideiglenes helyre való költöztetésére, mert a munkálatok így időben összecsúsznak.
Mivel még nem tudni, hogy ideiglenesen hova kerülnek az árusok, illetve nem feltétlenül fogadják el majd az új helyszínt – a tavaszi bezárás után számos kétely merülhet fel bennük – , ezért nem kizárt, hogy a piacon árusítók inkább más városokban keresnek maguknak helyet.
A komlói polgármester azt mondta, hogy a mostani elképzelések szerint Komlón nem tartanak liciteljárást – ami akár fel is verhetné az árakat – az év végén az árusoknak, hanem a meglévő díjakat az infláció mértékével azonos módon emelnék meg.