A döntőre felkészítő háromnapos tréningen nem sok szabadidejük volt a lányoknak. Mint a bama.hu-nak a régiós verseny után az országos döntőbe jutó pécsi Virágh Brigitta elmondta, az egész Badacsonyig vezető utat végigizgulta, hiszen nem tudta, hogy mi vár rá. A becsekkolás és ebéd után Erdélyi Dalma tartott egy kis felvezetőt, arról, hogy mire számíthatnak a lányok, majd az egykori szépségkirálynő, Kocsis Korinna, a Tündérszépek háziasszonya vette át a szót, s kiosztotta a Tündérszépek feliratos pólókat.
A rövid pihenő után máris Béres Alexandra vette át a lányok felkészítését. Beszélt arról, hogy hogyan hozzák formába magukat a döntőre, tippeket adott az egészséges táplálkozással kapcsolatban, de nem csak a szó volt a fegyvere, mert tartott is egy elég kemény edzést. Az izomláz garantált volt.
Az első esti vacsora után még egy borkostoló is várta a lányokat, de mivel Brigi elmondása szerint nem nagyon iszik bort, ezért számára ez a program nem volt annyira érdekfeszítő.
– Másnap elég hosszú napnak álltunk elébe, hiszen akkor volt a fotózás. A lányok egy része már fél nyolckor kezdett a sminkeseknél és a fodrászoknál. Aznap kellett egy bemutatkozó videót is csinálnunk. Kaptunk előző nap egy kérdéssort, amiből valamelyikre válaszolnunk kellett. Szerencsére itt is segítségünkre voltak – mesélte Brigi a bama.hu-nak.
– A fotózás nagyon jól sikerült, nagyon élveztem. Aznap még felpróbáltuk a bikiniket. Utolsó nap jött a koreográfus és vele tanultunk egy kis kifutón való mozgást, meg koreográfiát is.
Brigi elmondta, hogy négyen voltak egy szobában, a szobatársaival jól kijöttek, nem volt semmiféle rivalizálás közöttük.
– Úgy érzem nagyon erős a mezőny. Sok szép lány van. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a döntő előtti felkészítő táborban, és nagyon izgulok, hogy a döntő milyen lesz – zárta gondolatait a pécsi lány.
A döntő január 26-án lesz, ami majd a TV2-n lesz látható a tervek szerint. Hamarosan ismét lehet szavazni Brigire, úgyhogy arra kérjük a baranyaiakat, hogy készüljenek ők is, hogy minél több voksot gyűjtsön a mi szépségünk.