Megyénkben ismét hatalmas siker volt a kiadónk által immáron második alkalommal indított szépségverseny, a Tündérszépek, melynek csütörtökön délután tartottuk az ünnepélyes díjátadóját a Vermes Style belvárosi ruhaszalonjában. A harminc legszebb lányból ötfős szakmai zsűri választotta ki, hogy kinek a fejére kerüljön a képzeletbeli korona. Amint arról már beszámoltunk, az első helyen Lutz Bíborka végzett, a második Kocsis Klaudia lett, míg a harmadik legszebb lánynak Virágh Brigittát választották. A közönségszavazatok alapján a legjobb értékelést Buzás Alexandra kapta. A győztes lányok Fülöp Zoltán főszerkesztőtől vehették át az értékes vásárlási utalványokat, illetve Vermes Tímea által tervezett gyönyörű estélyi ruhákba öltözve pózoltak Laufer László kamerája előtt.
A megyei Tündérszép, Bíborka lapunknak elmondta, nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy ő nyerte meg a versenyt. Először fel sem tudta dolgozni, hogy a második versenyünkön az élre tört, hiszen már tavaly is indult (akkor a zsűri szintén továbbjuttatta a régiós fordulóba). Elmondta, hogy nagyon kicsi volt az önbizalma az elmúlt időszakban, de ez a győzelem visszahozta a magába vetett hitet, s gondolkodik rajta, hogy a jövőben is elindul egy hasonló szépségversenyen.
Virágh Brigitta, aki a megyei versenyen harmadik helyezést ért el, az országos zsűri döntése szerint viszont Baranyát képviseli majd az országos döntőben. Mint elárulta, a verseny során izgult, hogy milyen helyezést fog elérni, így nagyon örült, hogy a legszebbek közé került. Az a hír viszont szinte lesokkolta, amikor megtudta, hogy ő mehet a színpadi szépségversenyre. Már a decemberi badacsonyi felkészítőtáborra készül, nagy inspirációt jelent neki, hogy mentorként Kocsis Korinna és Béres Alexandra is segíti majd a versenyzőket.
Kocsis Klaudia, aki idén a második lett, elmondta, hogy a fotózás nagyon tetszett neki, s természetesen örült az eredménynek, de titkon számított rá, hogy a legszebbek közé kerül. A lány a Baranya szépén korábban szintén második helyezést ért el.
Buzás Alexandra, aki Monorról utazott átvenni a közönségdíjasnak járó nyereményét, szintén boldog volt a mai délutánon. A rendőrként dolgozó lány lapunkkal közölte, hogy épp szolgálatban volt, amikor megtudta, hogy olvasóink őt tartják az értékelések alapján a legszebbnek. A versenyzőknek gratulálunk, Brigittának pedig sok sikert kívánunk az országos döntőben!