Az első nagyméretű székely zászlót a trianoni döntés évfordulójára a Lemhény közelében húzódó Gyepár-tetőn avatták fel. Az önkéntes munkával, adományokból felállított 12 méter magas zászlórúdra egy kisebb méretű fekete lobogó is került, jelezve Trianon máig ható gyászát. A közelben Nagy-Magyarország térképét tartó keresztet is állítottak a kezdeményezők.
– A keresztet a fájdalom, a szétszakíttatás emlékére állítottuk, a zászló pedig a reménységet jelképezi – fogalmazott az avatóünnepségen Bíró Erika szörcsei református lelkipásztor.
– Száz évvel ezelőtt Erdélyt Magyarországtól leszakították. Sem nagyapám, sem ükapáim nem adtak jogot arra, hogy egyetlen négyzetméter földről is lemondjunk
– hangsúlyozza a lemhényi hagyományőrző huszár, Lukács Botond.
A szimbolikus térfoglalás a román nacionalisták körében is visszhangra talált.
Alig két hónappal az emlékjelállítás után a szomszédos Bákó megyéből érkezett egy csoport, hogy meggyalázzák a zászlót, de egy arra legeltető pásztor elzavarta őket.
Háromszék második legmagasabb hegycsúcsára, a Nagy Sándor-tetőre az erre a terepre gyártott járgányok is nehezen másznak fel. A zászlóállítókat azonban ez sem tántorította el szándékuktól.
– Száz év után is jelezzük ittlétünköt, megmaradásunkat, erőnket, és hogy uraljuk, tulajdonban tartjuk ezt a földet. Száz év után is megőriztük magyarságunkat, székelységünköt és kitartásunkat – mondja határozottan Miklós Barna felsőlemhényi erdész.
A személyes élmények, a családi hagyomány miatt néhányan gyermekeikkel együtt jöttek fel a tetőre.
– Azért szoktam hozni Gergőt ilyen helyekre, mert mind a két nagyapja magyar katona volt, és szeretném, hogyha továbbvinné a helyismeretet, és továbbadná az ő gyermekeinek – magyarázza a bereczki Tréfás András.
1640 méterrel a tengerszint fölött, az ezeréves határon fellelhető még néhány határkőmaradvány. Az egyik megemlékező ezekkel a szavakkal magyarázza a fiának, merre van Románia, és merre Magyarország:
– Fiam, figyelj ide, ez a régi ország határköve. (…) Ha rám nézel, a két kezem között van Románia, karjaimon kívül pedig a régi Magyarország, Nagy-Magyarország. Jegyezd meg!
– Nagyapáink és a falu idősebb emberei mesélték, hogy mi is történt itt, milyen véres harcok folytak, és én szeretném, hogy a következő generáció, az én gyermekeim is itt legyenek, és emlékezzenek erre a helyre, tudják, hogy mi történt itt, és megmaradjon ez a zászló nekik is – mondja Lukács Tamás Lemhényből.
Az egykori Árpád-vonalon, a második világháború nyomait még őrző helyeken felállított zászlók egy új, immár más eszközökkel vívott háborúra is figyelmeztetnek – hangzott el az avatón.
– Háború folyik a kereszténység, a nemzet és a család ellen. A sötét erőknek a szolgálatában állók tudják, hogy ha ezt a három dolgot szétverik, akkor az emberek szabadon irányítható, lelketlen bábok lesznek, akik nem tesznek mást, csak fogyasztanak és robotolnak, hogy tovább fogyaszthassanak
– figyelmeztette Bíró Erika református lelkész az ünnepség résztvevőit.
A kezdeményezők azt tervezik, hogy az ezeréves határon az összetartozás jegyében további csúcsokat jelölnek meg a székely zászlóval, a megmaradás jelképével.
Borítóképünk kivágás a fenti videóból