Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Tassonyi Gerda
17, Ózd

Tassonyi Gerda 17 éves ózdi lány, aki jelenleg a Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Technikum diákja, ahol tizedik osztályos. Amikor ideje engedi szabadidejében teniszezik és nagyon szeret főzni is. Elmondása szerint nincs túl sok önbizalma, de szeretne szembenézni a félelmeivel és ezért jelentkezett a versenyre. Reméli, hogy legyőzi félelmeit és szert tesz némi önbizalomra azáltal, hogy megméretteti magát egy szépségversenyen.

Gerda 162 cm magas és a Vízöntő jegyében született. Kedvenc étele a carbonara spagetti, kedvenc itala pedig a víz. A zenei műfajok közül a hiphop és a rap áll hozzá a legközelebb, legjobban Post Malone No Option című számát szereti hallgatni. Parfümök közül a Victoria Secret illatait kedveli a legjobban.

Tündérszépek – 2021