Hallgassa élőben!
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Több mint 34 ezer gyermek kapott idén Cipősdoboz ajándékot

A Cipősdoboz Akciót ebben az évben számos, előre nem tervezhető nehézség ellenére is sikerült megvalósítani.

Mintegy 100 millió forint értékben, 34170 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze a jótékonysági programot 17. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat – közölte a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn az MTI-vel.

A kampány a koronavírus-járvány miatt feleannyi gyűjtőponton tudta fogadni az adományokat, és a szigorú egészségügyi előírásoknak is meg kellett felelnie – olvasható a közleményben.

„A mostani pandémia okozta bizonytalanságban hatalmas eredmény, hogy ennyi rászoruló gyerek kaphatott karácsonyi meglepetést, és idén a megváltozott adakozási szokások miatt több ezer tartósélelmiszer csomaggal is segíthettük a legnehezebb helyzetben élő családokat” – idézi a közlemény Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat elnökét.

A Baptista Szeretetszolgálat 17. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz Akciót. Az akcióhoz csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehetik szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát. Az akció honlapján útmutatást adtak a csomagok elkészítéséhez, amelyeket 203 gyűjtőponton vártak, hogy karácsony előtt eljuttathassák azokat a rászoruló gyerekeknek, így nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek és nehéz sorban nevelkedőknek. A kampány ideje alatt több mint 34 ezer cipősdoboz érkezett, ezeket az ország különböző részein élő rászorultaknak osztották ki, de jutottak dobozok határon túlra, Erdélybe és Kárpátaljára is.

Az adományozó köre soha nem látott mértékben bővült. Mintegy 500 cég és közösség csatlakozott munkatársaival. A Hollandiai Magyarok Közössége 800 dobozt szállított Magyarországra, de érkeztek felajánlások Szlovákiából, Angliából, Írországból, de még Hawaiiról is. A világjárvány miatt rekordot döntött az online adományozás, a virtuális cipősdoboz-vásárlás is. A tavalyihoz képest az érdeklődés idén megnégyszereződött, így 7400 adományozó vásárolt online dobozt – áll az összegzésben.

Borítókép: Karácsonyi ajándékok a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjában 2020. december 21-én

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család