Hallgassa élőben!

Jövőre bővíti termékpalettáját az Agrokémia Sellye Zrt.

A több mint 70 embert foglalkoztató Agrokémia Sellye Zrt. fő profilja a növényvédő szerek bérmunka formájában történő gyártása, emellett ugyanakkor kiemelt szerepet kap a termékpaletta bővítés is. Közel egy év munkájának eredményeként a jövő év elején kerül forgalomba a százszázalékosan hazai HiGéniusz® kéz- és felületfertőtlenítő termékcsalád.

A sellyei telephelyű Agrokémia Sellye Zrt.-t a változó gazdasági környezettel lépést tartva a folyamatos fejlődés, valamint infrastruktúra, létszám- és gyártáskapacitás bővítés jellemzi. Az 56 évvel ezelőtt ipari szövetkezeti formában megalakult cég 1992-től zártkörű részvénytársaság formájában működik, mára a térség egyik legnagyobb adófizetőjévé vált. Az elmúlt években számos nyertes pályázati projektet valósítottak meg, az elnyert forrásokból a vállalat különböző szegmenseit tudták fejleszteni. A folyamat ebben az évben sem állt meg, a GINOP-1.2.8 keretében elnyert forrásból hamarosan gépek, eszközök beszerzésére kerül sor. Két címkéző gépet, egy targoncát, vészeseti aggregátort, szünetmentes tápegységet és laboratóriumi mérőműszereket vásárolnak, melyek egyrészt a hatékonyabb munkavégzést segítik, másrészt az üzembiztonság és minőségbiztosítás szempontjából elengedhetetlenek.

A vállalat által bérmunkában előállított növényvédő szerek jelentős részét külföldön értékesítik, de a magyar piacon is jelen vannak, sőt a termékfejlesztő gárda erősítésével a hazai portfólió fejlesztése is kiemelt szerepet kap. Ennek részeként prémium minőségű ablakmosó folyadékkal és fagyállóval, valamint kéz- és felületfertőtlenítő készítményekkel bővítik a termékpalettájukat.

– A legújabb termékcsalád, a HiGéniusz® nevet viselő kéz- és felületfertőtlenítők piaci bevezetése januárban kezdődik. A kézfertőtlenítők és a felületfertőtlenítők többféle – többek között eper, citrom, zöld tea, borsmenta, trópusi – illattal készülnek, gél és folyékony formában, továbbá többféle kiszerelésben, kezdve a zsebben elférő 50 ml-es flakontól az 1 literes utántöltőig, pumpás és cseppentős kupakkal, illetve igény szerinti egyéb csomagolási egységben is. A piacon elérhető legtöbb fertőtlenítőszerrel ellentétben a HiGéniusz® termék portfólió magyar szakemberek fejlesztésével, magyarországi gyártással és kiszereléssel, illetve nem utolsósorban, jelentős részben a hazai beszállítók alapanyagaiból készül. Nem véletlen, hogy a közeljövőben tervezzük a Kiváló és Hazai Termék védjegy elindítását is. A vállalat folyamatosan erősödő, komoly szakmai háttérrel, laboratóriummal, minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező fejlesztő és innovációs csapatát dicséri a kiváló minőségű termék és a márkanév – mondta dr. Bokotey Sándor, az Agrokémia Sellye Zrt. vezérigazgatója.

A cég több mint fél évszázados töretlen fejlődése annak köszönhető, hogy a vállalat a megrendelői igényeknek megfelelően gyorsan tud átállni egyik termék gyártásáról a másikra. A folyamatos fejlesztések mellett a cégvezetés fontosnak tartja munkavállalóinak megbecsülését és szakmai színvonaluk fejlődését is, ennek érdekében évente számos szakmai és idegennyelvi képzésre biztosít lehetőséget, illetve számos közös programot szervez a dolgozói számára.

Dr. Bokotey Sándor elmondta, többek között a management által bevezetett intézkedések, valamint munkavállalók felelősségteljes hozzáállásának eredményeként a céget minimálisan érintette a pandémia hatása, így a dolgozók sem a munkaidejüket, sem a bérüket tekintve nem érezték a világjárvány okozta gazdaságra gyakorolt negatív hatását.

Elérhetőség:
Agrokémia Sellye Zrt.
7960 Sellye, Sósvertikei út, Pf. 5.
Tel: +36-73/480-020
Fax: +36-73/480-818
E-mail: [email protected]
web: agrosellye.hu

 

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család