Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Megvette a karácsonyfát, aztán végzett anyjával és magával is Attila

Sorozatos családi drámák előzték meg a nemrég nyugdíjba vonult állatorvos végzettségű férfi szörnyű tettét. P. Attila egy vadászpuskával vetett véget a saját és 91 éves édesanyja szenvedésének.

Néhány nap múlva itt a karácsony, a családi házas övezet egyik fa borítású takaros házának udvarán pedig már a megvásárolt ünnepi fa is oda volt készítve. A XVII. kerületi házban egy 65 év körüli férfi, P. Attila élt az idős édesanyjával, aki vasárnap este felfoghatatlan vérengzést rendezett. A rendőrség tájékoztatása szerint a családi házban lakó 91 éves asszonyt a fia ölte meg egy engedéllyel tartott vadászpuskával, amivel utána saját életét is kioltotta. Este fél 8 előtt nem sokkal az idős áldozat unokája, egyben a gyilkos fia értesítette a rendőrséget a történtekről.

A feleségével és a két gyermekükkel éltek korábban a szomszéd házban, de már jó ideje elváltak, Attila pedig visszaköltözött az idős szüleihez. Ápolta őket, vigyázott rájuk, de az édesapja két-három hónapja egy hosszan tartó, súlyos betegség után életét vesztette. Pedig nemrég még autót is tudott vezetni, s szellemileg is teljesen ép volt.

Ráadásul a gyermekei jóval fiatalabb édesanyja is életét vesztette még a nyáron.

Attila egyedül maradt a 91 éves szívbeteg anyukájával, aki szintén nagyon rossz egészségügyi állapotban élt már. Menni is alig tudott szegény – mesélte a Borsnak az egyik szomszéd, akitől megtudtuk: P. Attilának állatorvosi végzettsége volt, de utoljára egy gyógyszerekkel foglalkozó cégnél dolgozott sofőrként.

P. Attila szomszédban élő gyermekei nem kívántak nyilatkozni. Úgy tudják, hogy a fia rendszeresen járt át hozzájuk, a két épület udvarára a házak mögött is át lehetett menni a kerítésen.

A tragédia előtt egy nappal láttam őt utoljára. Volt nálunk egy eltömődés, a csatornázással foglalkozó szakemberek pedig kijöttek. Attila ezt meglátta, s ő is segítséget kért tőlük.

Semmi előjelét nem láttam ennek a szörnyűségnek akkor.

Egy tanult, művelt ember volt, borzasztó, hogy a segítségkérés helyett ezt az utat választotta – tette hozzá egy másik szomszéd.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított eljárást.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Borítókép: illusztráció

történelem
A Közlekedési Múzeumba kerül Horthy Miklós egykori étkezőkocsija
intim titkok / 2 éve
Nők és a szex: miért tűnik el a vágy?
A szexuális vágy csökkenésében igen gyakran hormonális változások játszanak nagy szerepet, de nem csak ez lehet az oka annak, ha egy nőnek nem megy a szex.
Gyász
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám VÁMOS JÁNOSNÉ Klotz Irén 84 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 08-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FÜGEDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2022. március 8-án 14 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy HENGL ÁDÁM 89 éves korában elhunyt. Temetése 2022. március 7-én, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÜTTŐ JÁNOSNÉ Benkő Ilona 81. életévében elhunyt. Temetése 2022. február 23-án, a 12 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk KOZÁK OTTÓNÉ Borbás Margit 2021. december 30-án, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2022. február 21-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló lánya, veje, unokái
Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, főiskolai társaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjemet, édesapámat, apósomat, testvéremet, nagyapánkat, dédnagyapámat, unokatestvérünket, sógoromat, keresztszülőnket VAJDA JÓZSEF okleveles üzemmérnököt utolsó útjára elkísérték, részvétükkel, koszorúkkal, virágokkal, fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KORONICS KÁROLY életének 79. évében elhunyt. Temetése 2022. február 14 én, a 14 órakor kezdődő szentmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik EMBER GYÖRGYNÉ temetésen részt vettek és gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Memento Temetkezés dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Svegál és Ember család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette ANDRICS JÓZSEFNÉ "Postás" Gizi néni január 30-án, a 78. születésnapján itt hagyta fáradt és beteg testét. Aki szeretne a családdal együtt búcsúzni tőle, várjuk február 11-én, pénteken 14 órakor a Geresdlaki temető ravatalozójánál. Arra kérünk mindenkit, ne hozzanak se virágot, se koszorút, mert hamvai nem ott lesznek elhelyezve, hanem majd Pécsváradon a temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk KRAMMER JÁNOS pécsváradi lakos, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyílvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁSDI GYULA 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsudvardi temetőben. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk VÁSÁRHELYI MIKLÓSNÉ életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2021. december 2-án 13.30 órakor kezdődik a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DÁVODI JÁNOSNÉ Matola Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án 10.30 órakor lesz a tésenyi temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LAKLIA JÁNOS kozármislenyi lakos 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 1-én a 10.30 órakor kezdődő gyászmise után 11 órakor lesz a kozármislenyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család