Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval vette kezdetét. Ebben a körben június 3-án 23:59-ig adható le szavazat a jelentkezőkre. A legszebbeket a zsűri juttatja a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján minden régióból egy lány jut a következő körbe, amely június 6-án kezdődik. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. A szépségverseny szavazói április 29. 10:00 és június 3. 23:59 között, minden vármegyében, egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Gáfor Vivien
29, Bicske

– Bolti eladó végzettségem van, illetve érettségivel is rendelkezem. Jelenleg a szakmámban, tehát egy szupermarketben dolgozom. Azért jelentkeztem a versenyre, mert ez az utolsó lehetőségem, hogy kipróbáljam magam, mivel nemsokára betöltöm a 30. életévemet. Szerettem volna bepillantást nyerni a kulisszák mögé, hogy mégis hogyan zajlik egy ilyen verseny. Most egy kisleánykori álmomat válthatom valóra, és ezért mindent meg is fogok tenni. Nem utolsó sorban, pedig anyaként is szeretnék bizonyítani, hogy nem kell megfeledkezni ilyenkor sem önmagunkról, és tündökölhetünk akkor is, ha már gyermekünk van.    A 29 éves Gáfor Vivien 175 cm magas, és a Skoripió csillagjegyében született. Kedvenc étele a rakott karfiol, kedvenc itala pedig a víz. Ha zenéről van szó, a hip-hop műfaj áll közel a szívéhez, parfümök terén pedig a Versace Bright Crystal illata varázsolja el.   

Tündérszépek – 2022