Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval vette kezdetét. Ebben a körben június 3-án 23:59-ig adható le szavazat a jelentkezőkre. A legszebbeket a zsűri juttatja a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján minden régióból egy lány jut a következő körbe, amely június 6-án kezdődik. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. A szépségverseny szavazói április 29. 10:00 és június 3. 23:59 között, minden vármegyében, egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Giczi Eszter
20, Szombathely

Eszter a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tanulója, és érettségi előtt áll. Ám már három szakképesítéssel is rendelkezik. A szabadidejében sokat sportol, igaz, már nem versenyszerűen. Emellett szeret festeni és rajzolni is. Azért jelentkezett a versenyre, mert hét évig maszkulin sportot űzött – kalapácsvető volt. Sok bántó megjegyzést kapott, hogy egy nőnek nem kell csinosnak és szépnek lenni. Ennek az ellenkezőjét szeretném megmutatni!

 

A 20 éves Eszter 176 cm magas, csillagjegye a kos. Kedvenc étele a káposztás tészta, itala pedig az almafröccs. Kedvenc zenéje DJ OG: Greens, parfümje Beyonce Heat Rush.

Tündérszépek – 2022